„Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.”
„Ami az udvariasságot illeti, mindenki láthatja, hogy én nem szoktam túlmenni a finomság határain.”
“Anyám az ég szerelmére kért, hogy javuljak meg jószántamból, vagy ha nem, hát így is, úgy is elvisz engem az ördög. Mondtam anyámnak, hogy amint lehet, rögtön megjavulok. De hát faluhelyen ez se megy olyan gyorsan.”
“Nem nekem való mesterség volt ez. A fogaim összeverődtek. Fáztam. A jó ég vegye magához ezt a patást, mi mindent el nem követett velem. Hazagondoltam. Tegnap besütött a nap a hasamra. Csak most tudtam, hogy milyen jó keresztbe feküdni az ágyon. “
“Nem olyan családból származom én…”
” – Az a fölső a Fiastyúk!… Fiastyúk az eszed tokja – gondoltam –, még majd elhitetnéd velem, hogy láttad a tojásait is.”
„No akkor maradjon, oszt csapjon magába a tulipános istennyila, mer’ én elő nem hívom többet a jövő karácsonyig se.”
„Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a jó Isten elfelejt parasztot teremteni.”
“Most elmondom, hogy milyenforma ember ez a bakter.
Hát először is két fót van a kabátján, hátulról, úgyszintén a térgye kalácsa is fótos elölrül. Erről meg lehetne ismerni akárhol, de még inkább arrul, hogy olyan képe van, mint a haramiának, a bajusza úgy áll, mint a szilaj bikáé, csak egyik fele verestarka, a másik fele meg pogácsaszínű, aztán az egyik lába szárán vékonyabb a nadrág, a másikon meg vastagabb, a bal lábán pedig egy irgalmatlan nagy parasztbütykő van. A szájába egyenes szárú pipa szokott lógni, ami egy kicsit panyókára húzza a félpofáját.”
” – Mit tátod a szád, fülesbagoly! Talán süket vagy, te zsivány?!
– Mán megengeggyen, nénémasszony, nem tátom a számat, hanem egy kicsit nagyothallok, mivelhogy most éppen eszek… teccik látni, milyen szépen mozog a fülem?”
„Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.”
„Mondom magamba, velem ugyan el nem hitetsz semmi rosszat magamrul, errül jótállok.”
