Egyes vidékeinken Máté hetében vetették a búzát. Ez nagy szakértelmet kívánó férfimunka volt, szertartásosan történt. A gazda megszentelte a vetőmagot, tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Gondosan vigyázott arra, hogy asszonnyal ne találkozzék, mert akkor nem kísérné szerencse munkáját – írja a Netfolk.
A vető a föld végében letette kalapját, és Isten áldását kérte a vetésre. Ezután fogott munkához. Nyugodt, ütemes munka ez, amit nem szabad elsietni. Volt, aki egy lábra vetett, vagyis minden második lépésre szórta a magot, volt, aki mind a kettőre. Arra is vigyáztak, hogy ne vessenek túlságosan szélesre, mert akkor ritkán kelt a vetés. Ez a munka egyike a legkényesebbeknek, sok gyakorlatot és mindenekelőtt érzéket kívánt. A jó vetőt nemcsak megbecsülték, de igyekeztek tanulni is tőle.
Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona.
Sokfelé ilyenkorra a szakajtókba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték ugyan, de éppen a bő termés reményében csak másnap kezdték a vetést. Voltak vidékek, ahol Máté evangélista hetében tilos volt a vetés, mert mint mondták:
Csak pelyva kelne a mag után.
Göcsejben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott is tartotta. Ha szóltak hozzá, nem is válaszolt. Mindezt azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Az asszonyok a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret.
Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelyvahétnek nevezték Máté hetét, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz.
A mag tisztításakor, szórásakor azt rakták el erre a célra, ami széllel szemben a legmesszebb repült. Ez ugyanis a legérettebb és a legnehezebb szem, következésképpen a legalkalmasabb a vetésre. Máskor hordáskor a szekér aljára ponyvát terítettek és a kipergett szemeket tették el vetni, mert az a legjobb. A vetni való magot vízbe fordították, ami leült, az adta a leggazdagabb termést.
A vetés napját természeti jelenségekhez, megfigyelésekhez kötötték
Az őszi búzát a tölgy- és a kőrislevél lehullása után kellett a földbe szórni, míg a tavaszi búza a borz és a varjú első megjelenésekor került a szántásba. Általános szabályként tartották:
Ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni.
Az árpa akkor került a földbe, amikor a kökény virágzott, vagy a kakukk megszólalt.
(via Netfolk)
