Májustól a nyár végéig lehet számítani a tömegesen feltűnő, a talajhoz közel jellegzetesen, lassan repülő tőrösdarazsak feltűnésére – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Jellemzően a kertek, parkok gyepén, a korhadó fák vagy akár a komposzt közelében találkozhatunk velük.
Megjelenésükre ott lehet számítani, ahol a talajban, a pusztuló fában, a komposztban nagy, gyakran jelentős mennyiségben találnak cserebogár-, szarvasbogár-, orrszarvúbogár-, rózsabogárlárvát. Ezeket a faanyagon keresztül vagy magukat a talajba ásva a szúrásukkal bénítják meg, majd belepetézzenek, a kikelő lárvájuk pedig belülről fogyasztja el a még élő pajort. A tőrösdarazsak éppen ezért nélkülözhetetlen elemei a kiskert, park, az ültetvény vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének.
Az óriásdarázs kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja. Nem tévesztendő össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és valóban agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal. A tőrös darazsak is rendelkeznek fullánkkal, ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják.