Virágzó vidékünk

Szekszárdi berkenye lett a 2023-as Év Fája

Ökotárs Alapítvány
Ökotárs Alapítvány
A Hős Fa címet idén a Győrszentiváni tölgyes kapta, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az újtikosi „Százéves” fűzfa.

A július óta tartó online szavazás végén 5322 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a Szekszárdi Remete berkenye. A Hős Fa címet idén a Győrszentiváni tölgyes kapta, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az újtikosi „Százéves” fűzfa.

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése. Idén 21 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 9 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12762 szavazat érkezett.

A győztes Szekszárdi Remete Berkenye környezetét átjárja a szakralitás. Ez eredendően a közelében fakadó forrásnak köszönhető.

A népies nevén Remete-csurgó a 19. századi térképeken Mária-kút (Maria Bründl) néven szerepel. Jó ízű vizét ma is isszák. Mellé épült 1751 és 1757 között a barokk Remete-kápolna, ennek kertjében áll a különleges fa.

A hajdan nagyon népszerű házi berkenye (Sorbus domestica) ma már ritkasága miatt természetvédelmi oltalom alatt áll. Akár 300-400 évig is él. Roppant kemény a fája, vízimalmok faszögei, puskatusok és prések orsói készültek belőle. Gyümölcse apró körtére, vadalmára emlékeztet, ízletes, de csak szottyósan (túlérettre puhulva) fogyasztható, amikor már 30-40 százaléknyi a cukortartalma. Pálinkája ínyencség, egykor aranyárban mérték, a királyok főzetének nevezték. Mára kiszorították a nemes almák és körték, amiket – a berkenyével ellentétben – tárolni lehet télire.

A zsűri döntése alapján a győrszentiváni tölgyes kapta a 2023-as Hős Fa címet. A tölgyek és az általuk őrzött homokvidék sétáló családokat és kerékpárosokat vonzanak egész évben, a kis tisztás pihenésre, játékra csábít. A helyi általános iskola tanösvényt helyezett ki, hogy bemutassa a terület értékeit, 2022-ben a tölgyest helyi jelentőségű, védett természeti területté nyilvánították.

Ökotárs Alapítvány

A különdíjas százéves fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetében, amely valamikor a Tisza egy ága volt, de arról levált vagy leválasztották. A “dimbes-dombos”, pici tavakkal tarkított terület mindig megmozgatta a falusi gyerekek fantáziáját. Sok generáció mászta az öreg fűzfát, töltötte a gyerekkori nyarak nagy részét az árnyékában.

Ökotárs Alapítvány

Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence faápoló és csapata végzi majd. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a dobogósok többek közt madárodúkat is kaptak ajándékba.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

  • 1.hely Szekszárdi Remete berkenyéje-5322 szavazat
  • 2.hely A győrszentiváni tölgyes-3934 szavazat
  • 3.hely Az öreg vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája-1106 szavazat
  • 4.hely Az újtikosi százéves fűzfa-801 szavazat
  • 5.hely Az Olimpia park platánja-680 szavazat
  • 6.hely A Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe-443 szavazat
  • 7.hely Sajóörösi törökmogyorófa-200 szavazat
  • 8.hely A tiszaigari Mátyás király fa- 155 szavazat
  • 9.hely A Szabadkikötő platánja-121 szavazat

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. „A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése” – írták a szavazásról beszámoló közleményükben.

Kapcsolódó
Tíz ok, amiért igazán szeretni kell a fákat
Körülbelül 2 millió oka van, de kezdjük most ezzel a tízzel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik