Virágzó vidékünk

Kézműves portékák vására Salgótarjánban

Szőrméket, csontékszereket, mézeskalácsot, gobelin alkotásokat, kerámiákat, csuhéból készült tárgyakat, dekupázs technikával készült ajándéktárgyakat is kínálnak a mesterek.

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben az évben is megrendezi a “Karácsonyi készülődés” elnevezésű, kézműipari vállalkozók és népi iparművészek vásárlási lehetőséggel és gyermek kézműves foglalkozással egybekötött kiállítását Salgótarjánban.

A kamara kézműipari tagozata által 2004-ben útjára indított program az adventi időszakban minden alkalommal nagy sikert aratott, azokon az ország szinte minden részéből állítottak ki kézművesek.

Az idei rendezvény időpontja december 2-3-a

Fotó: sokszinű vidék
Fotó: sokszinű vidék

Két helyszín

Az első napon a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza (Salgótarján, Alkotmány út 9/a.) ad otthont a rendezvénynek, míg december 3-án Salgótarjánban a József Attila Művelődési és Konferencia Központ előtti Fő terén mutatkoznak be a kézműves mesterek. A vásár mindkét napon 10-18 óra között várja az érdeklődőket.

A kézműves munkák tárgyak értékeiről már nyilatkozott oldalunknak Pethőné Szabó Piroska népi iparművész, mint ahogyan bemutattuk már Kanyó Alfonzné, Nórika szintén népi iparművész gyönyörű csuhémunkáit és életét is. A kamarai vásáron velük és munkáikkal is találkozhattok, mint ahogyan szeretettel vár mindenkit csodás mézeskalácsaival Győrffy Dezsőné, Klárika a tavalyi “Magyar Kézműves Remeke” egyik díjazottja is.

klarika2-e1448363141169

A rendezvényen egyedi kézműves munkákat – egyebek között szőrméket, csont- és üvegékszereket, gobelin alkotásokat, kerámiákat, csipkéket, szappanokat, dekupázs technikával készült csodákat, hímzéseket, bőrből, gyékényből, gyöngyből, csuhéból készített ajándéktárgyakat – tekinthetnek meg a látogatók, s mindezeket praktikus és egyedi ajándékként tehetik a karácsonyfa alá.

A sok szépség mellett ínyenc perceknek is részesei lehetünk, hiszen kóstolhatunk kézműves sajtokat, kürtös- és molnárkalácsot, szörpöket, lekvárokat és aszalt gyümölcsöket.

 

kamara

Mesterségem címere

A vásár idején „Mesterségem címere” elnevezéssel kézműves foglalkozásokra kerül sor 6-10 éves óvodás, illetve általános iskolás gyermekek részvételével. Ezt a kiállításon jelen lévő kézművesek vezetik. 2-án a kamara épületében, 3-án a JAMKK kölyökkuckójában várják  a kézművesség rejtelmeibe betekinteni vágyó nebulókat.

A kiállítás és vásár mindkét napon ingyenesen látogatható, további részleteket ITT találtok.

Címlapfotó: Pethőné Szabó Piroska

Olvasói sztorik