Újabb izgalmas észlelés érkezett a Magyar Haltani Társaság Mit fogtam? rovatához.
Egy érdeklődő jelezte a szakembereknek, hogy október 17-én kagylóhéjakat talált az orfűi Pécsi-tó partján. Úgy vélte, ez egy redős kosárkagyló, mely Magyarországon invazív fajnak számít.
Feltételezését megerősítették. A Magyar Haltani Társaság válaszában úgy fogalmazott,
mi is úgy véljük, hogy a képen látható kagylóhéjak a vizeinkben egyre terjedő redős vagy másik nevén nagy kosárkagyló (Corbicula fluminea) maradványai.
Emellett szól az indoklás szerint, hogy a héjon látható rovátkázás ritkább (11 borda/cm), mint nagyon hasonló rokonánál, a folyami vagy vonalkás kosárkagylónál (Corbicula fluminalis). Utóbbinál a bordák száma centiméterenként 13 és 28 között lehet.
A kérdező egyébként a monogramja alapján valószínűleg Tóth László, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének (Hebmesz) halőre volt, aki korábban már egy Facebook-csoportban is jelezte, hogy tavaly októberében találta az első példányokat a tó északi, mélyvizű részén, de nem sokkal később a sziget környéki, sekély vízben is több példány került elő.