Virágzó vidékünk

700 őshonos fával gyarapodik három kecskeméti véderdő

YouTube/Kecskeméti Televízió
YouTube/Kecskeméti Televízió
Az első fákat a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai ültethették el a Milliomodik hektár erdőben.

Javában zajlanak a faültetések Kecskeméten. Az első fákat a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai ültethették el a Milliomodik hektár erdőben végzett munkálatok során. Az iskola tavaly kapta meg az Örökös Ökoiskola címet, írta a Hiros.hu.

Az Örökös Ökoiskola cím elnyerésével tovább folytatjuk  a fenntarthatóság és a környezet nevelés szempontjából fontos programjainkat, a gyerekeket is bevonva. Arra próbáljuk őket nevelni, hogy a környezetünk védelme és a fenntarthatóság mennyire fontos

– nyilatkozta Engert Ágnes, az iskola igazgató helyettese, és kiemelte, hogy az iskola szeptember óta Zöld követ is.

Annak érdekében, hogy megőrizzék ezt a kiemelt címet, részt vesznek minden olyan iskolai és városi szintű programon, ami a fenntartható fejlődést szolgálja, diákjaikat is ebben a szellemben nevelik.

700 őshonos facsemete elültetését tervezik a kecskeméti véderdőkben.

A kecskeméti önkormányzat vagyonkezelésében több véderdő is van, mely lakóövezetben található, így a helyi lakóközösségek részéről is felmerült az igény, hogy részt vegyenek az erdőkezelési munkálatokban. A programsorozaton a facsemetéket és a szakirányítást az önkormányzat biztosítja.

Kapcsolódó
Országos faültetési programot indít a 10 millió Fa Alapítvány
A közösség célja a lehető legnagyobb számban fák és erdők telepítése Magyarországon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik