Mozaik

230 centis harcsát fogtak, majdnem elsüllyedt a csónak

Háziréti-víztározó
Háziréti-víztározó
Tamás a nehézségek ellenére kifogta élete halát.

Nem mindennapi körülmények között sikerült kifogni egy hatalmas harcsát – írta a Pecaverzum.

Vágó Tamás mostoha időjárási körülmények között, problémás csónakból fogta ki élete halát a Háziréti-víztározón.

A horgász március 28-án, csütörtökön késő délután érkezett meg barátaival a tározóra. Sötétedéskor került a helyére Tamás két botja, a célhal a harcsa volt – spannolós módszerrel, dévérkeszeggel. Ahogy besötétedett, az eső egyre inkább elkezdett esni és a szél is átváltott északnyugatira, megérkezett a front.

Az óvatos, de folyamatos húzós kapás nagyjából 23 óra körül érkezett. Bevágás után azonnal éreztem, hogy komoly harcsával van dolgom. Csónakba pattantunk, és a lehető leggyorsabban a hal felé indultunk a sűrű akadók közé

– mesélte a portálnak Vágó Tamás, hozzátéve, hogy 15 percig fárasztotta az óriásharcsát.

Pecaverzum

A horgász számára azért is marad emlékezetes a fogás, mert az alumíniumcsónak alja lyukas volt, és mintegy 200 liter víz állt a hajó alján a fárasztás végére. Ráadásul a hal az akasztás után összeszedett egy másik szerelést, és a motor csigája feltekerte a régi zsinórt.

Tamásnak hatalmas szerencséje volt, hogy a nehézségek ellenére a csónakba tudta húzni élete eddigi legnagyobb, 231 centiméteres, 82 kilogrammos harcsáját.

A gigantikus hal kiemelésében a horgásznak három sporttársa – Baranyi Tamás, Kovács Norbert és Hajdú Balázs segítettek.

Idén nem ez volt az első halszörnye Vágó Tamásnak, a nemzeti ünnepen egy 195 centis, 45 kilós harcsával fotózkodhatott, szintén a Háziréti-víztározón.

Kapcsolódó
217 centis harcsaóriást fogtak a Hortobágyon
A Kadarcsi Horgásztóból március 15-én emelték ki a 217 centiméteres gigahalat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik