Mozaik

A híres magyar gólya, akinek Android alkalmazása is van

Hogyan lett a GSM-alapú jeladóval ellátott Picurból híres magyar gólya?

Sok-sok társával együtt 2014. tavaszán született egy kis madár, aki néhány napos korában félárván maradt, és aki azóta egy ország által figyelt híres magyar gólyaként „szárnyal”.

A Halász-család két tagja, Halász és Hajnal a nyírségi Nagyhalászon elhelyezett webkamera segítségével lett világhírű.

A két gólyát 2008 óta a földkerekség szinte minden szegletében ismerték az internet madárbarát felhasználói, akiknek legnagyobb örömére 2014. március 23-án újra a megszokott fészekben találkozott az afrikai telelésből visszatért pár. Tavasszal négy utód kelt ki fészkükben, ám néhány nappal a kicsik születése után áramütés végzett a tojóval, Hajnallal.

golya1
Fotó: Komka Péter

Megmentették az árván maradt fiókákat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületmunkatársainak közreműködésével a fiókák a Nyíregyházi Állatparkba kerültek, és a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően életben maradtak, és egészségben gyarapodtak. A közben nevet is kapott madarak – Vitéz, Borostyán, Kökény és Picur – új fészektestvérekhez kerültek Nógrád megyében, ahol mindenütt befogadták őket.

Picur országos ismertsége 2014. júliusában kezdődött.

Ekkor Rimócon GSM-alapú műholdas jeladót kapott a madár, amely egyben azt is jelentette, hogy a szakemberek és az érdeklődők az interneten ezt követően folyamatosan figyelemmel kísérhetik a gólya életét, vonulását, tartózkodási helyeit.

Picur „meghálálta” a bizalmat

A kirepülés után néhány héten át még a fészkelőhely közelében tartózkodott, ismerkedett a világgal, a vadászat fortélyaival, majd útra kelt. Nem is volt kérdéses, hogy társaival együtt élete megkezdi első hosszú útját: augusztusban csatlakozott a gólyacsapatokhoz, melyek megkezdték vonulásukat.

golya2
Fotó: Komka Péter

A műholdas jeladó augusztus utolsó napjaiban már a madár Nílus-menti tartózkodásáról árulkodott, majd a gólya Dél-Szudánon, Etiópián, Kenyán, Tanzánián, Zambián, Zimbabwén és Botswanán át Dél-Afrikáig repült. Innen 2014. december közepén – a Johannesburgtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra lévő szarvasmarha-tenyésztő vidékről – adott először jeleket, 2015-ben pedig annyit tudnak a “jelentkezésekből” a szakemberek, hogy a gólya egy csapat tagjaként jól érzi magát a déli féltekén.

Így lett hát Picur az egyik leghíresebb magyar fehér gólya.

Ő az ezidáig az egyetlen GSM-alapú jeladóval ellátott madár – akinek saját Android alkalmazása is van -, aki Rimóc községtől csaknem 16 ezer kilométert megtéve négy hónap alatt jutott el Magyarországról Dél-Afrikába.

 

Olvasói sztorik