Életmód

Nyár végéig részleges locsolási tilalmat rendeltek el több agglomerációs településen

Getty Images
Getty Images

Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. a szabad kapacitások alakulásának ellenőrzése során azt tapasztalta, hogy Érd, Diósd, Tárnok, Törökbálint, Sóskút és Pusztazámor településeket ellátó ivóvízrendszer a nyári időszak reggeli és esti napszakaiban elérte kapacitásai felső határát, ezért több helyen is részleges locsolási tilalmat rendeltek el július 13-tól egészen augusztus 31-ig.

Spéth Géza, Diósd polgármestere a Facebookon közölte: nyár végéig reggel 5 és 9 óra között, valamint este 18 és 23 óra között a közüzemi ivóvíz hálózatról tilos a locsolási és medencefeltöltési célú vízhasználat.

A vízfelhasználási csúcsidő az a napi időszak, amikor a felhasználók vízfogyasztása a legnagyobb napi egyidejűséget mutatja: vagyis amikor nagyon sokan használnak egyszerre sok vizet. Tapasztalataink szerint a nyári időszakban, májustól augusztusig reggelente 5 és 9 óra között, esténként pedig 18 és 23 óra között a legintenzívebb a fogyasztói vízfelhasználás, részben a kerti locsolásoknak, medencefeltöltéseknek köszönhetően

– jeleztek.

Hozzátette: a nyári, időszakos vízhiány megelőzésének eszköze, ha a locsolás, a medencefeltöltés nem az egyébként is intenzív vízfelhasználási időszakban történik. Annak érdekében, hogy az alapvető célú vízfelhasználást a térségi vízellátó rendszer ki tudja szolgálni, és közösen megelőzhető legyen a nyári, időszakos vízhiány, kérik a lakosságot, hogy forduljanak alternatív megoldások felé a tilalmi időszakban.

Ilyen megoldás például: Ilyen megoldások például:

  • tárolók, hordók feltöltése a vízhálózatról a nappali, nem tilalmi órákban. Az így feltöltött készletekből a víz bármikor felhasználható.
  • saját kút vagy csapadék-összegyűjtő, csapadéktároló rendszer használata.
  • automata locsoló berendezések használata este 23 óra és reggel 5 óra között.

Hasonló intézkedésről döntöttek Törökbálinton is, ahol ugyanezekben az időintervallumokban tilos a locsolás. Ugyanez a helyzet Sóskúton is.

Érden némileg más utat választottak: ott nem tilalmat rendeltek el, de Csőzik László polgármester arra kér mindenkit:

  • reggel 5 és 9 óra között, esténként pedig 18 és 23 óra között, csak a legszükségesebb dolgokra használják a vizet;
  • akinek nincs kútja vagy összegyűjtött esővize, a locsoláshoz szükséges vizet vételezze napközben vagy este 11 óra után kannákba vagy gyűjtőedényekbe;
  • a medencék feltöltését, illetve minden olyan extra vízfogyasztással járó tevékenységet, amely nem létszükséglet, ne az említett reggeli és esti órákban tegyék, mikor amúgy is a legintenzívebb a fogyasztás.

Múlt héten egy Pest vármegyei városban már teljes körű locsolási tilalmat rendeltek el visszavonásig.

Arról itt írtunk egyébként, hogy a nappali locsolás valóban kiégeti-e a növényeket.

Kapcsolódó
Ezekkel az egyszerű módszerekkel csökkenthető a kerti vízszámla
A vízszámla csökkentésének számos egyszerű módja van, megmutatjuk, melyek azok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik