Virágzó vidékünk

Ezért habzott a Bükkös-patak

Facebook / Pilisszántó
Facebook / Pilisszántó

Több kép is napvilágot látott az elmúlt napokban arról, hogy a Bükkös-patak szentendrei szakaszán habzik a víz, ami miatt a város főkertésze, Hazai Attila vízminőség-vizsgálatot rendelt el három csapadékvíz-beömlőnél.

A Turista Magazin utánajárt, mi lehet a habzás lehetséges oka. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól azt a választ kapták, hogy ők korábban is tapasztaltak ilyet, ez a jelenség gyakran fordul elő nagyobb, hevesebb esőzéseket követően.

A víz tisztaságának méréséhez nincs megfelelő eszközünk, ez nem tartozik a feladataink közé. Arra azonban kicsi az esély, hogy felszíni szennyezés történt, ugyanis a patak nem halad át településen egészen az alsó szakaszáig, amikor már kilép a hegységből és Szentendrén folyik a torkolat felé

– írták.

A szentendrei önkormányzat a honlapján közzétett közleményében úgy fogalmaz: szakértői vélemények a legvalószínűbb magyarázatnak azt tartják, hogy  az esőzés miatt egyszerre nagy mennyiségű szerves anyag került a vízbe a tömegesen elpusztult egysejtűekből, algákból, moszatokból, vagyis a jelenségnek természetes okai vannak.

Hozzátették, „az elmúlt hónapok száraz időjárása miatt kiszáradt a talaj jelentős része, szárazra kerültek az élettől hemzsegő folyó- és patakágyak. A bennük élő baktériumok, gombák stb. elpusztultak, rothadásnak indultak, de a bomlástermékek eső hiányában helyben maradtak. Nem csak szerves anyagok maradványai jutottak tömegesen a vízbe, hanem habzásra hajlamos ásványi anyagok is. A nagy esőzés – kioldva a habképző természetes anyagokat (szaponinok, glikozidok stb.) – a felhalmozódott bomlásterméket egyszerre mosta a vízbe, ahol az látványos habzást okozott” – írja a szentendre.hu oldal.

A minap az M35-ös autópálya is habzott, az némileg más okból.

Kapcsolódó
Aszály az Alföldön túl: így száradt csonttá egy középhegységünk
Az egyik, mára kiszáradt vízfolyás nem is oly rég még egy falut látott el vízzel egész évben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik