Virágzó vidékünk

Fotókon a Mohácsnál hömpölygő Duna

györkő zsombor
györkő zsombor
Ma Mohácsnál tetőzik a Duna, majd az árvíz elhagyja az országot, Az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése szerint a Duna tetőzés szeptember 24-én, kedden várható Mohácsnál, az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot.

Hétfőn Bajánál tetőzött a Duna. Az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus. A felsőbb szakaszokon látványosan húzódik vissza a Duna és a Lajta is apad.

Az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, például Baján a Petőfi-szigeten háromezer méter hosszan homokzsákokkal védekeztek.

A vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon.

Az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.

Mohácson nem veszélyezteti az ár a várost, a készültség szintjét viszont másodfokúra emelték. Ennek feloldásáig tilos az árvízvédelmi töltésen tartózkodni, tehát ott nézelődni vagy például kutyát sétáltatni sem szabad.

Györkő Zsombor felvételein jól látszik, hogy – bár a település nem veszélyeztetett – a nagy sodrású folyó partján a sétányra csak a vízből kilógó padok és kukák emlékeztetnek.

A képre kattintva galéria nyílik.

Galéria
Kapcsolódó
Drámai fotókon és videón a Dömöst megtámadó Duna
A vízügyi szakemberek fotóst kértek meg a vízmércék leolvasására, melyekre az árvíz miatt nem lehetett jól rálátni. Repült is a drón a mércék fölé.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik