Virágzó vidékünk

Aggasztó invázió: vörös mocsárrák bukkant fel a Balaton-felvidéken

Getty Images
Getty Images
Az emberi felelőtlenség és tudatlanság miatt kerülhettek a természetes vizekbe.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén egy újabb idegenhonos tízlábú rákfajt azonosítottak, a vörös mocsárrákot, amely potenciálisan veszélyt jelenthet a helyi ökoszisztémára – írja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

Nagy részben ez az emberi felelőtlenségnek, tudatlanságának köszönhető a megjelenésük, előfordul, hogy a hobbi állattartók a természetes vizekben szabadulnak meg tőlük.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – ami magában foglalja Veszprém, Zala vármegyét és Somogy vármegye Balatonhoz közeli, északi részét –, napjainkig nem volt ismert a vörös mocsárrák előfordulása.

Idén októberben már a Balatonban és annak vízrendszerében, valamint a Séd vízrendszerben is kimutatták a jelenlétét, ami komoly aggodalomra ad okot.

Az ilyen típusú rákok gyakran nagyobb szaporodási képességgel rendelkeznek, mint az őshonos rákfajok, és képesek agresszív módon elfoglalni a vizes élőhelyeket. Az invázió különösen a vízi ökoszisztémákra lehet káros, mivel a fajok közötti verseny a táplálékért és az élőhelyekért komoly problémát okozhat.

Emellett az általuk hordozott kórokozók is tizedelhetik az őshonos rákállományt, például a folyami rákot és kecskerákot. Kiváló aljzatfúró, ezért az árvízvédelmi töltések, a zárt és felszíni csatornahálózatok gyengítésével is képes károkat okozni.

Kapcsolódó
Invazív gekkók élnek a budapesti utcákon
Jól érzik magukat a fővárosban a Balkánon őshonos hüllők.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik