Mozaik

Fejvadászok fogták el a vasi horrortelepek állatkínzóját Szlovéniában

police.hu
police.hu
A hazánkban brutális szaporítótelepeket üzemeltető nő Ljutomer városában bujkált.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság által körözött asszony tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel. Idén ő volt a hatvanadik szökevény, akit a magyar fejvadászoknak sikerült elfogniuk – írta meg weboldalán a rendőrség.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2024 novemberében az állatvédők méltatlan és veszélyes körülmények közül mentettek állatokat a Vas Vármegyei Kormányhivatal felkérésére a rendőrök segítségével. A hatóságok és a civil állatvédő szervezetek összefogásának köszönhetően november 13-án rengeteg kutyát és egyéb állatot szabadítottak ki több Vas, valamint egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ingatlanról, ahol nem voltak számukra megfelelőek az elhelyezési körülmények. Az állatokat a rendőrök lefoglalták, az állatvédők pedig elszállították őket biztonságos helyre, ahol gondoskodnak megfelelő tartásukról. Az ügyben a Celldömölki Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított állatkínzás miatt, majd az osztrák tulajdonossal szemben európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

Az állatvédők később még egy horrortelepet is felszámoltak, akkor az osztrák nő megszökött. Később elfogták, de a grazi bíróság szabadon engedte a vasi szaporítótelepek osztrák tulajdonosát.

A Budaörsi Rendőrkapitányság azzal kereste meg a KR NNI célkörözési egységét, hogy információ merült fel arról, hogy az osztrák nő külföldre szökhetett, így kivonva magát az eljárás alól.

A célkörözési nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a keresett nő – akivel szemben a hazánkban elkövetett állatkínzáson kívül más, súlyos bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült – előbb szülőhazájába, Ausztriába menekült, majd onnan tovább szökött Szlovéniába.

A szökevény vélt tartózkodási helyének ellenőrzése és elfogása érdekében a fejvadászok a beszerzett információkat továbbították a szlovén célkörözési társszerv felé, amelynek tagjai december 12-én este fogták el az osztrák nőt Ljutomer városában, majd őrizetbe vették. A nő átadási letartóztatásának elrendelése folyamatban van. Később döntenek arról, hogy a nőt mikor adják át Magyarországnak. 

A police.hu azt írta, hogy a KR NNI célkörözési fejvadászainak 2024-ben ez volt a hatvanadik akciója, amely európai, illetve nemzetközi elfogatóparanccsal körözött személy elfogásával zárult. Magyarországon a NEBEK (Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ) fogja össze ezeket a körözéseket, de az ENFAST-on (Célkörözési Egységek Európai Hálózatán) keresztül az NNI célkörözési egysége tartja a közvetlen kapcsolatot a külföldi partnerekkel, illetve magyar részről ők kezelik a Most Wanted oldalt is. Ha súlyos bűncselekmény miatt magyar körözött külföldön rejtőzködik, vagy Magyarországon bujkáló külföldi körözött elfogása szükséges, az NNI-s nyomozók tartják az operatív kapcsolatot más országok társhatóságaival. Majd a lokalizálást követően fogják el. Ebben az esztendőben hatvan ilyen sikeres együttműködés zajlott, így a KR NNI Célkörözési Osztály igen sikeres évet zárhat.

Sajnos kutyakiállításon is elkövetnek állatkínzást, ebben a cikkünkben egy videó is látható, ahogy egy cseh versenyző megveri a terrierjét.

Kapcsolódó
Brutális állatkínzás Zalakoppányban, kutyatetemeket találtak a mélyhűtőben
81 kutyát sikerült megmentenie az állatvédőknek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik