Virágzó vidékünk

Kimerült kutyát mentettek ki a Dunából

Facebook/Rex Komáromi Állatvédő Egyesület
Facebook/Rex Komáromi Állatvédő Egyesület
Sokkos állapotban hozták partra a vízimentők.

2025 március 18-án, délben telefonos bejelentést kaptunk egy Duna-parton fekvő kutyáról. Pár perc múlva már indultunk is. Úton voltunk, amikor a bejelentő újra hívott, hogy a kutya bement a folyóba, és sodródik az árral. Azonnal hívtuk a komáromi vízirendészetet, és kértük a segítségüket

– írta közösségi oldalán a Rex Komáromi Állatvédő Egyesület.

Közben az egyesület önkéntesei megérkeztek a helyszínre, de ekkorra már a kutya majdnem átúszott a túlsó oldalra.

Kétségbeesetten kiabáltak neki, fütyültek, hívták és biztatták. A kutya el is kezdett visszafelé úszni. Körülbelül a folyó közepén járt, amikor megérkezett a komáromi vízirendészet kishajója. Ügyesen kiterelték a kutyust a partra, némileg felfogva a víz sodrását

– részletezték a mentés körülményeit.

A mentést követően az önkéntesek izgatottan várták a parton a kimerült állatot, aki mint egy fél órát töltött a hideg vízben.

A Dunából való kivételét nehezítette a köveken való egyensúlyozás. Óvatosnak kellett lenni, mert a kutyát sem ismertük, nem lehetett tudni, vannak-e fájdalmai, sérülései. Fojtópórázt sikerült rátenni, majd lassan kihúzni a kövekre a teljesen kimerült, mondhatni sokkos állapotban lévő ebet. A partra rendőri segítség is érkezett

– ismertették, és kiemelték, hogy pokróccal azonnal betakarták a reszkető kutyát és a kisebb-nagyobb akadályok leküzdésével autóba tették.

A kutyust a menhelyre szállították. Sérülést nem tapasztaltak rajta. Bolhákat és kullancsokat viszont bőven. Ezek ellen megkapta a megfelelő kezelést. Chipet sajnos nem jelzett a leolvasó, ezért a gazdát nem tudták értesíteni. A kutya szuka, németjuhász keverék.

Mint arról portálunkon beszámoltunk egy kutyasétáltató besétált a Dunába és megharapta a hód, azonban pár napra rá különös fordulatot vett az ügy, miszerint mégsem hód okozta a hölgy sérüléseit. De nem csak a Dunánál történnek különleges esetek. A Pilisben vadmacskákat kerestek, de aggasztó jelenséget rögzített a vadkamera.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik