Támad a dió legnagyobb ellensége, most kell megvédeni a termést – írta a Vas Vármegyei Hírportál.
Az Észak-Amerikából származó nyugati dióburok-fúrólégy jelenlétét 2012 nyarán igazolták Magyarországon. A kártevő a dió termésburkát támadja meg, erős fertőzés esetén a termés akár fele is oda veszhet.
A dióburok-fúrólégy jelei
A kártevő jelei szabad szemmel is jól láthatóak: a még zöld színű termésburkon apró, tojásrakáshoz készített szúrásnyomok figyelhetők meg. Ezzel lehetőséget teremt a baktériumok szaporodásának A fertőzött termés általában idő előtt lehull a fáról, valamint a termésburok rátapad a dió kemény héjára, majd elszíneződik, olykor megpenészedik.
A NÉBIH tájékoztatója szerint a terjedésének megakadályozásában fontos, hogy a lárva ne kerüljön a talajba. Ebben segíthet a talaj fóliatakarása, a lehullott zöld burokban lévő terméskezdemények és burokmaradványok elégetése.
Hogyan védekezzünk?
Both Gyula vasi növényorvos elmondta a portálnak, hogy a nyugati dióburok-fúrólégy pusztítása a kiskertekben és a dióültetvényekben is hatalmas károkat okoz. Ezért is fontos a megfelelő időben elkezdett vegyszeres védekezés. A kártevő ellen a csalianyaggal kombinált rovarölő hatásos lehet. A szakember szerint fontos, hogy a készítményt a rajzás időszakában kell alkalmazni, tehát ezekben a napokban, majd augusztusban még egyszer.
A növényorvos szerint a dió megfeketedése egyéb okok miatt, például tartósan esős időben is előfordulhat. A lombozat védelmére Both Gyula olajos-rezes lemosó permetezést is javasol.
Korábban írtunk arról, hogy mitől döglik a dióburok-fúrólégy. A diófa leveleit lehet komposztálni akkor is, ha a kertek réme, a dióburok-fúrólégy megtámadta a fát, de fontos néhány óvintézkedést betartani, hogy elkerüljük a kártevő terjedését.

