A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén 2025-ben ugyanazon a fán, egymás felett költött egy kerecsensólyom- és egy parlagi saspár. Ilyesmire nagyon ritkán akad példa a természetben, írta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
A Cserebökényi-pusztán húzódó, idős fasoron a kihelyezett műfészekben 2019 óta költött a kerecsensólyom pár. Két évvel később, 2021-ben, a sólymoktól mintegy 200 méterre építették első fészkük a parlagi sasok. A következő évben a továbbra is itt költő kerecsensólymoktól már 26 méterre, a szomszédos fa átellenes oldalán épült az újabb sasfészek. Mindkét faj költése sikeres volt. Egy évvel később szintén a szomszédos fán, de már csak 11 méterre épült meg a sasfészek. A kerecsensólyom- pár 4 fiókát, a parlagi saspár egy fiókát nevelt fel sikeresen.
Előfordult, hogy a fiókás fészkek közelében megjelenő dolmányos varjakat felváltva, közösen űzték el a parlagi sasok és a kerecsensólymok. Egyedül a sólyomfiókák kirepülése előtti időszakban figyelték meg, hogy a kerecsensólyom szülők támadták a felrepülő parlagi sas szülőket. Tavaly aztán távolabb, a 2021-ben használt fészkes fán költöttek a parlagi sasok.
Idén februárban azonban a kerecsensólymoknak kihelyezett, nyitott költőtálca felett, ugyanazon a fán épült meg a parlagi sasok fészke. Kíváncsian vártuk a fejleményeket. Március közepétől előbb a kerecsensólyom kezdett költésbe, majd felette, a gallyfészekben a parlagi sas is lerakta a tojásait
– osztották meg az idei történéseket.
Azonban a korábbi években tapasztalt jó viszony a két ragadozó madár faj között megszűnt.
A kerecsensólymok a levegőbe emelkedő parlagi sasokat rendszeresen üldözték, rúgták, de a költés tovább folytatódott. A fiókák kikelését követően a saspár rendszeresen a kerecsensólyom tálca feletti beszállóágon pihent. Ezt már nem viselték jól a sólymok: távolabb húzódtak néhány fával, majd időről-időre támadásba lendültek egészen addig, amíg a sasok el nem hagyták a sólyomfészek feletti beszállóágat
– részletezték a két faj közötti nézeteltéréseket.

Később a természetvédelmi őrök számára bizonyossá vált, hogy a kerecsensólymok költése kisfiókás időszakban hiúsult meg.
A parlagi sasfészekben két példány fióka gyűrűzésére került sor. Miután a kerecsensólymok elhagyták a műfészket, egy vörös vércsepár próbálkozott ugyanott a költéssel, de ők sem neveltek fel fiókákat
– mutatták be, hogy a parlagi sas pár mennyi fiókát tudott felnevelni. Kiemelték, hogy tudomásuk szerint tíz éve, a Hevesi-síkon fordult elő, hogy ugyanazon a fán költött a kerecsensólyom és a parlagi sas. Ott a kerecsensólymok nevelték fel sikeresen a fiókáikat, a parlagi sasfiókák öthetes korukban odavesztek.
Mint arról beszámoltunk 2022 óta keresték ezt az állatot a Gerecsében, most végre megtalálták, valamint arról is hírt adtunk soha nem látott fotókon mutattuk be egy fiatal gímszarvasbika ritka fejdíszét.

