Megdöntötte a cseh harcsarekordot Jakub Vágner. A horgász saját maga által tavaly beállított csúcsot múltra felül négy centiméterrel, írja a pecaverzum.hu.
Jakub Vágner a héten egy 252 centis példány csalt horogra nem messze egy ismerőse házikójától, de nem hagyta abba a horgászatot, hanem egy kisebb pihenőt követően ismét vízre szállt.
A korábbi rekordját nagy küzdelem árán sikerült felülmúlnia. A harc brutális volt a hallal. Mint írta: a legtöbb harcsát húsz perc alatt ki szokta fárasztani, most azonban fél óra után még nem is látta a halat. Telefonon hívta barátját, hogy jöjjön gyorsan a közeli öbölbe. Végül közel ötvenperces küzdelem után a kimerült harcsa a belly boat mellett lebegett.
Nem tudom, hogy a hidegtől, a stressztől vagy az adrenalintól remegtem, de teljesen kivoltam. Teljes sokk volt. Félelmetes hal volt. A tegnapi 250-es hozzá képest kicsinek tűnt
– fogalmazott Jakub Vágner, jelezve, hogy előző nap is horgára akadt egy óriás.
A méréskor kiderült, a cseh harcsarekord ismét megdőlt, ugyanis a 268 centis példány négy centivel hosszabb, mint az előző évben kifogott országos csúcsa.
„Nem tudom, hol van a határ. Vajon mekkora lehet a legnagyobb cseh harcsa?” – tette fel a költői kérdést, hozzátéve, hogy egy dologban azonban biztos: „már most van egy szenzáció a tarsolyomban, ami egy nap megrengeti majd az egész európai horgászközösséget.”
Nemrég a Balatonban is döbbenetesen nagy harcsát fogtak, amire 2011 óta nem volt példa.

