Ősszel a falusi portákon megváltozott az élet ritmusa. A nyári zsivaj elcsendesedett, a kertek lassan kiürültek, de a munka még az egyre hidegebbé váló napokon sem szűnt meg. A falusi porták udvarán mindenütt száradó gyógynövények lógtak, kosarakban piroslott a csipkebogyó, a gyerekek kökényt gyűjtöttek, a nagymamák pedig szörpöt főztek a hosszú télre. A kert és a határ minden évszakban megajándékozta azokat, akik értékelték kincseit, a kert végében, az erdőszélen, az árokparton, mindenütt lapult valami, amit a természet adott orvosságként, és ősszel zajlott az „utolsó betakarítás”. A természet patikáját ilyenkor még egyszer kiürítették, hogy legyen orvosság a hosszú téli hónapokra.
Ez különösen fontos szokás volt, mivel régen a falusi ember ritkán jutott orvoshoz, gyógyszerhez, ezért a mindennapi betegségek ellen azokat az alapanyagokat használták, amiket a természet adott. A „falusi patika” növényekből, gyökerekből, magokból és bogyókból állt, ezeket szárítva, aszalva, főzetként vagy tinktúraként alkalmaztak.
A tudás szájhagyomány útján öröklődött: minden családban volt valaki – legtöbbször egy idősebb asszony –, aki pontosan ismerte a gyűjtés idejét és a felhasználás módját, és a tudását aztán átadta a fiatalabb nemzedéknek.
Minden évszak adott valamit a falu emberének, de az ősz különösen fontos időszak volt, ilyenkor lehetett ugyanis begyűjteni a bogyókat, magokat és gyökereket, amelyekből tartalékot tudtak készíteni a zord télre.
Lássuk, mely növények alkották ősszel a falusi patikát!
Szokások és hiedelmek
Nem csak az volt fontos, mit gyűjtenek, az is számított, mikor. A gyűjtést ugyanis nem lehetett akármikor, akárhogyan elvégezni. A falusi ember számára a növények nem csupán orvosságot, hanem védelmet is jelentettek, így nem csoda, hogy a gyűjtéshez gyakran kapcsolódtak szokások vagy hiedelmek:
- A csipkebogyót például mindig csak dér után szedték, mert úgy hitték, addig a Nap „tüze” még benne marad, és nem lesz jó ízű, kesernyés marad.
- A kökényt szintén fagy után gyűjtötték, ekkor vált édesebbé, és ettől nyerte el gyógyító erejét is.
- A galagonya nemcsak a szívet erősítette, hanem a ház védelmezőjének is számított: sok helyen az ajtó fölé tűztek belőle egy ágat, hogy távol tartsa a bajt.
- A somfából készült botot a pásztorok erőt adónak tartották, és azt hitték, megóvja őket a betegségtől.
- A vadgesztenyét gyakran zsebben hordták, mert hitték, „elszívja” a reumát.
Az őszi falusi patika nem csupán gyógynövények gyűjtéséről szólt, hanem a természet tiszteletéről és az öngondoskodásról is. A nagymamák tudták, mikor mit kell szedni, hogyan kell szárítani, és mikor mit kell főzni.
Ma talán nem lóg száradó kökény az eresz alatt, de egy csésze csipkebogyótea még mindig ugyanúgy átmelegít – nemcsak testet, hanem lelket is. Ha kipróbálnád, így készítsd el!
Hozzávalók (2 bögréhez):
- 2 evőkanál szárított csipkebogyó (egész vagy apróra vágott)
- 5 dl víz
- ízlés szerint méz vagy citrom
Elkészítés:
A csipkebogyót tedd egy hőálló edénybe. Forrald fel a vizet, majd öntsd rá a bogyókra, de ne közvetlenül a forrásban lévőt, hanem hagyd kicsit hűlni (kb. 80 °C-ra). Ezután fedd le.
Legalább 20–30 percig, de akár egy éjszakán át is áztathatod, mert így lesz benne a legtöbb C-vitamin.
Szűrd le, ízesítsd mézzel, citrommal, és már fogyaszthatod is.
Tipp: Ha gyorsabb megoldást szeretnél, rövid ideig gyöngyözve főzheted is, de így valamivel kevesebb vitamin marad a teában.
Számunkra ma már könnyen elérhetők a gyógyszerek, de nem szabad elfelejtenünk a régi tudást. A falusi patika emlékeztet bennünket arra, hogy a természet mennyi kincset adhat. Egy csésze csipkebogyótea vagy egy kökénylikőr nemcsak egészséget hoz, hanem kapcsolatot is a régi világgal, ahol a nagymamák még a kert és az erdő patikájából gyógyították a családot.
Érdekel, hogy készítik Jásdon a bodzalekvárt? Mindenképpen olvasd el a cikkünket, s ha ezek után még mindig nem győztünk meg, 7 nyomós érvünk is van amellett, miért érdemes hinned a falusi patikában, és csipkebogyót fogyasztanod.
