Az idei nyár komoly kihívások okozott. A tavaszi fagy és a tartós nyári aszály miatt jelentősen csökkent a termés mennyisége. Nemcsak a termelő és a kereskedő van bajban, írta a Csongrád-Csanád vármegyei hírportál.
Valóban az átlagnál kevesebb szőlőtermés várható az idén. Ez egyrészt a száraz időjárásnak, másrészt a tavaszi fagynak tudható be
– mondta a portál érdeklődésére Tóth Tamás ásotthalmi borász, és kiemelte, hogy az ilyen mértékű aszály ellen öntözéssel sem lehet védekezni, hiszen a szőlő teljes éves vízigényét biztosítani rendkívül költséges, az öntözőrendszer kiépítése pedig sok termelőnek egy óriási beruházás.
A helyzet egyre nehezebb
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szőlő jövedelmezősége évről évre csökken.
A szőlőárak nem emelkednek, a borfogyasztás inkább csökken az országban, így a beruházási kedv is alacsony
– nyilatkozta a helyi borász, aki kiemelte, hogy a helyzet következtében nem kell a borhiánytól tartani, de a fogyasztás visszaesett, így a csökkent mennyiség is elegendő lesz a magyar borkedvelők számára.
A tartós aszály a fiatalabb, hat–hét éves ültetvényeket különösen sújtja, mivel akár homokos, akár agyagos a talaj, az teljesen kiszáradt. Az idősebb tőkék mélyre hatoló gyökérzetüknek köszönhetően jobban tűrik a vízhiányt, de még ezeknek is jót tenne a talaj vízkészletének feltöltése.
A szüret idén a megszokottnál korábban indult
Augusztus 20-a környékén már több helyen is leszedték az Irsai Olivér és a Néró fajtákat, a cserszegi fűszerest is hamarabb szüretelték.
Mint arról beszámoltunk, kezdődik a szüreti akció, itt várhatóak ellenőrzések, valamint arról is hírt adtunk, hogy szüretelni indult a balatonfüredi borász, de hűlt helyét találta az összes szőlőnek.

