Olaszország sokak kedvenc nyaralóhelye. A napsütés, a hegyek, a tavak és a borok hihetetlenül népszerűvé teszik az olyan régiókat, mint a Garda-tó. Egyes turisták számára a nyaralások gyönyörű emlékekké válnak, míg mások számára inkább keserédes tanulsággá. Van, aki többé nem megy Olaszországba nyaralni, mert súlyos bírságot fizetett egy apró hibáért. Így járt az a lengyel turista is, aki engedte, hogy kutyája beletegye a mancsát a Garda-tó vizébe, írta meg a fakt.pl.
A Garda-tó Olaszország legnagyobb tava, az ország északi részének egyik legnépszerűbb úti célja. Szezonban több ezer látogatót vonz, kutyával utazókat is. Azonban nem mindenki tudja, hogy a Garda-tó számos részén szigorúan tilos az állatok fürdetése a tóban. Aki megszegi a szabályt, súlyos pénzbírságra számíthat.
Mikor a kutya mancsa a tóba ér
Egy lengyel turista felejthetetlen és boldog pillanatokra vágyott a híres Garda-tavon. Felejthetetlennek felejthetetlen lett, csak nem úgy, ahogy számított rá.
Amikor a Garda-tónál nyaraltam, a cocker spánielem beszaladt a tóba, és elázott a mancsa. Megjelent egy rendőrnő, és 500 eurós bírságot szabott ki. Megmondtam neki, hogy nem fizetek, alkudozni kezdtünk, ami 2 órán át tartott. Végül dühös lettem, és 200 eurót fizettem. Többé nem megyek Olaszországba
– mondta az elégedetlen turista a lapnak.
Csak a kijelölt területen
A történet is azt mutatja, hogy Olaszország nagyon komolyan veszi a víz közelében lévő háziállatokra vonatkozó szabályokat. Míg sok helyen vannak kifejezetten kutyáknak fenntartott strandok, máshol a kedvenc fürdetése komoly bírsággal járhat. Ez értékes tanulság a háziállat-tulajdonosok számára – mielőtt bárhová elvinnék kedvencüket fürdeni, ellenőriznünk kell a helyi előírásokat, hogy elkerüljük a költséges csalódást.
Hazánkban is csak kijelölt helyeken fürödhetnek a kutyák. Az alföldi Riviérán nyílt például nemrégiben új kutyás strand, amivel a csongrádi kutyások régi álma vált valóra.

