Virágzó vidékünk

Egy méterrel megemelték a Zagyva vízszintjét, megmenekültek az erdők

Nefag Zrt.
Nefag Zrt.
A Zagyva Jánoshida feletti szakaszán egy fenékküszöb felújításának hatására több mint egy méterrel megnőtt a Zagyva vízszintje.

A duzzasztás hatása már a jászteleki vízmércén is nyomon követhető. A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (Nefag) Jánoshidán 18,36 hektár, Jászteleken 36,42 hektár erdőt kezel a Zagyvával határosan – olvasható közleményükben.

Az egykori holtágak partjai, a Jászság legidősebb máig fennmaradt erdőterületeit rejtik. 

A Mizsei erdő Zagyva hídjánál található tölgyes 93 éves. Az ilyen korú erdők csak nagyon lassan tudnak alkalmazkodni a megváltozott termőhelyhez, különös tekintettel a csökkenő talajvízszinthez. Ezért is fontos a Zagyva minél magasabban vízszintje. A többlet talajnedvesség akár további évtizedekre is megmentheti a kiszáradástól az érintett erdők kocsányostölgy egyedeit.

A műtárgy hozadéka, hogy a Csonkás-éren keresztül több ezer hektáros területen is elérhető lesz a víz, így például a Mizsei kerekerdőben is, ami szintén unikális értékű, mert már az első katonai felmérésen, 1785-ben is erdőként szerepelt.

Írtunk arról is, hogy szinte eltűnt a Zagyva Szolnoknál – így magyarázzák a szakértők és vizet kapott Gemenc, ami egy életmentő beavatkozás az aszály sújtotta erdőkben. Tolnában is ökológiai vízpótlással mentik a természet csodáját.

Kapcsolódó
Égből érkezett a segítség a népszerű horgásztó megmentéséhez
Kéthavi csapadékmennyiség esett le fél nap alatt, így 16 centiméterrel emelkedett a vízszint, ez önmagában több, mint az idei vízpótlás első körös teljes eredménye.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik