Életmód

33 év után vonult nyugdíjba a láthatatlan hős, Barcs gyermekorvosa

Röhrig Dániel
Röhrig Dániel
Mindig élnek a közelünkben olyan emberek, akik a mindennapok hősei, mégis láthatatlanok maradnak. Ők azok, akik csendben, kitartóan végzik a munkájukat, és a közösség mozgatórugói. Lehet akár egy pedagógus, a postás, egy ezermester karbantartó, tűzoltó, mentős vagy épp egy gyerekorvos, mint Barcson dr. Ivánfi Ferenc, aki élethivatásként, szolgálatként élte meg munkáját és barcsi gyermekorvosként 33 év után vonult nyugdíjba.

Gyermekkorának egyik legfontosabb példaképe a bodajki körzeti orvos Cserháti Károly volt, aki ráadásul a szomszédjában élt. Megtanulta hogy az orvosi hivatás mennyivel több, mint szakmai munka; a betegek bizalmát és a közösség megbecsülését is jelenti. Ebből a példából merítette az inspirációt ahhoz, hogy ő maga is orvos legyen.

Dr. Ivánfi Ferencnek nem volt könnyű gyermekkora, de a nehézségek formálták a jellemét és elhivatottságát. Alig négyéves volt, amikor édesapja rákban elhunyt, és édesanyjára maradt a család fenntartásának terhe. A család szegényes körülmények között élt, az édesanya alkalmi munkákból és erdei csemetézésből próbálta eltartani gyermekeit.

Nővérei számára a továbbtanulás nem volt lehetséges. A legidősebb férjhez ment, a középső egy bányában dolgozott, a legfiatalabb pedig bolti eladóként kereste a kenyerét. Ferenc volt a legkisebb, és egyedül ő kapott esélyt a továbbtanulásra.

Mindig is fontos volt számára a tanulás, már a gimnáziumot is maga válaszotta ki és a móri iskola helyett az erősebb oktatást biztosító Székesfehérvári József Attila Gimnáziumba kérte a felvételét. Elmondása szerint az orvosi pályára vezető úton fontos állomás volt, hogy egy vesebetegség miatt negyedikes gimnazistaként hosszabb időt kellett korházban töltenie, ahol megtapasztalta, hogy milyen is az orvosi hivatás.

Nézze meg Röhrig Dániel képriportját az orvos utolsó munkanapjáról!

20 fotó

Dr. Ivánfi Ferenc a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán tanult és a szekszárdi kórház gyermekosztályán le is szakvizsgázott.

Nekem mindig is a gyerekgyógyászat nyújtotta a legnagyobb sikerélményt. Míg a belgyógyászaton az idős betegek gyakran visszaestek, a gyermekgyógyászaton a gyógyulás gyors és látványos volt.

Öt évet dolgozott Szekszárdon, majd egy balatonkeresztúri kitérő után – ahogy ő fogalmazott – egy igazi földi paradicsomba került.

1979-ben a mosdósi szanatóriumban folytathattam a munkát, ahol gyermek-tüdőgyógyászatra specializálódtam. A szanatórium jól működő gazdasággal rendelkezett: hizlaldájuk volt, földterületet műveltek és üvegházban termelték meg a zöldségeket az étkezéshez. Egy kisebb telket is vásároltunk, ahova szőlőt telepítettünk. A kertművelés mindmáig a hobbim maradt

– emlékezett vissza a doktor, aki elmondta azt is, hogy a szanatórium ideális hely volt a családjának, helyben működött az iskola, és a gyerekek szabadon játszhattak a parkban. Itt sajátította el a bronológia nevű eljárást, amely a hörgők műszeres vizsgálatával foglalkozik.

Röhrig Dániel

Fül-orr-gégészeti szakvizsgát szerzett Szekszárdon, majd a szigetvári kórház gyermekosztályának osztályvezető főorvosa lett. Ekkoriban Ivánfi doktor felesége, dr. Görgei Judit Szigetvárról Pécsre járt be a tüdőgondozóba dolgozni. Ez nem volt éppen ideális a család számára. Ekkor találtak egy hirdetésre, melyben fül-orr-gégészt, gyermekgyógyászt és tüdőgyógyászt kerestek. Így kerültek Barcsra 1992-ben.

Ekkor már az egykori három gyermekkörzetből csak egy maradt. Péntekig ő volt az egyetlen, aki ellátta a teljes területet, sőt, a hiányzó fül-orr-gégészeti ellátást is pótolta. A helyi fülészeti szakrendelés hiánya miatt a betegeket Kaposvárra küldenék, ami a nagy távolság miatt sokak számára nem megoldható.

A doktor pályafutása során többnyire sikerélményeket élt át, de egy szomorú eset is mély nyomot hagyott benne. Egy 5-6 év körüli, influenzajárvány idején érkezett gyermek súlyos tüdőgyulladásban elhunyt, és a boncolás során derült ki, milyen roncsoló hatással volt a vírus a tüdejére. Ez az eset 53 év távlatából is élénken él benne.

Amikor Dr. Ivánfi Ferenc 1992-ben megérkezett Barcsra, soha nem gondolta volna, hogy harminc évvel később is ugyanabban a rendelőben fog dolgozni. Eleinte teljes állásban fül-orr-gégészeti szakrendelést végzett, miközben a városban még három betöltött gyermekkörzet működött. Sajnos, a körzetek száma idővel drámaian lecsökkent, mivel a kollégák elhunytak, és a helyüket nem töltötték be. Emiatt a doktor végül egyedül látta el a területet, beleértve a fül-orr-gégészeti eseteket is, hiszen a betegeknek máskülönben messzire kellett volna utazniuk a megfelelő ellátásért.

Röhrig Dániel

Dr. Iváni Ferenc elmondta, hogy a hagyományos háziorvosok, mint például dr. Szekeres László (Ivánfi doktor korábbi kollégája) is, átfogó ellátást nyújtottak a betegeiknek, és nem küldtek el mindenkit azonnal specialistához.

A mai háziorvoslásban az orvosok hajlamosak minden aprósággal, például egy füldugulással, továbbküldeni a betegeket, ami felesleges “macera” számukra. Ezért én is igyekeztem a lehető legtöbb problémát a rendelőben megoldani.

A doktor a Covid-járvány idején érezte magát először igazán kimerültnek. A betegség egy olyan formáját kapta el, amely nagy gyengeséggel járt. Azt meséli, hogy annyira fáradt volt, hogy a lábát a kezével kellett betennie a kocsiba, hogy vezetni tudjon. Ennek ellenére tovább dolgozott.

Röhrig Dániel

Feleségével él, aki maga is orvos, tüdőgyógyász, két lányuk született. Barcson élnek. Ivánfi doktor azt mondja felesége mai napig inspirálja, erőt ad neki. Ő az, aki arra buzdította hogy most már menjen nyugdíjba, és legyen otthon vele. Legyen idejük utazni, meg időt tölteni egymással.

Ivánfi doktor az elmúlt öt évben nem ment szabadságra, minden nap hajnali öt órakor kelt, hogy elkezdje a napját, megöntözze a kertjét. 7 óra előtt pár perccel indult minden hétköznap a rendelőbe. 2025 elején szívműtétje volt, de a beavatkozás másnapján visszatért a munkába.

Idén a család győzött: felesége és lányai meggyőzték őt, hogy saját egészsége is fontos, hogy szükség van rá otthon.  Márciusban a doktor bejelentette, hogy nyugdíjba vonul.

1992 júniusától egészen 2025. augusztus 31-ig volt Barcs gyermekorvosa. Közel 1800 gyermekről gondoskodott egyedül a körzetében. Kollégája halála óta gyakorlatilag szabadság nélkül dolgozott, így a Barcs és környéki szülők télen-nyáron számíthattak rá.

Röhrig Dániel

Dr. Ivánfi Ferenc utolsó munkanapján is a betegeké volt a főszerep. Közben a rendelőintézet előtt gyűlt össze egy lelkes tömeg, hogy megköszönjék a doktor munkáját. A búcsúztató részeként a gyerekek szívmelengető „recepteket” írtak a nyugdíjba vonuló orvosnak, olyan jókívánságokkal, mint „heti egy horgászás” vagy „napi egy ölelés”. A gyerekek és szüleik egy megható meglepetésműsorral búcsúztatták dr. Ivánfi Ferencet, a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola növendékei verset mondtak.

Röhrig Dániel

Dr. Ivánfi Ferenc áldozatos munkáját a város és a szakma is elismerte. 2023-ban Barcs Díszpolgára címet kapott, „a városban élő gyermekek egészsége érdekében végzett magas színvonalú szakmai munkája, valamint emberi hozzáállása” méltó elismeréseként. A legnagyobb szakmai elismerések egyike 2024 áprilisában érkezett, amikor a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíját vehette át, miután a Délnyugat-Magyarország régióban ő kapta a legtöbb voksot.

Az orvoslás tartotta mozgásban és éltette, ezért most új célokat kell találnia. De ahogy mondani szokta: “Dolog az van!” Most legyen ez a dolog a pihenés doktor úr és jó egészséget még hosszú-hosszú évekig!

(Forrás: Barcs Város/Láthatlan emberek/Röhrig Dániel)

Korábban írtunk egy igazi „gasztro-rocksztárról” is, aki a sütiktől egészen a gazdálkodástani doktori iskoláig menetelt. Egy másik érdekes ember pedig 27 ország közel 4000 italozóját látogatta meg, ő egy magyar kocsmaturista. Ez a hansági vendéglátós pedig minden nap gyomokból főz ebédet.

Kapcsolódó
Két lovagi cím birtokosa és rutinos traktoros a balástyai séf
Legszívesebben szabadtűzi ételeket készít a fiatal konyhafőnök.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik