Virágzó vidékünk

Megmentették Gárdonyi Géza kedves fáját Egerben

Eger Város
Eger Város

A Gárdonyi Emlékház kertjében álló, több mint százéves, helyi védelem alatt álló keleti tamariska az elmúlt években rossz állapotba került, és még a kivágása is felmerült. Az önkormányzat, a Dobó István Vármúzeum és szakemberek összefogásának köszönhetően azonban sikerült megmenteni a különleges fát – írta meg a közösségi oldalán az egri önkormányzat.

Weboldalukon beszámoltak arról is, hogy a fa közvetlenül az író házának tornáca mellett magasodik, és több mint egy évszázada őrzi a nagy mesemondó emlékét. Maga Gárdonyi is nagy szeretettel figyelte, gondozta kertjének növényeit, titkosírással írt „Természet Kalendáriumában” pedig számos bejegyzést hagyott hátra a tamariska virágzásáról és növekedéséről.

Az elmúlt években azonban aggasztóvá vált a fa állapota: törzse előrehaladottan korhadt, nem tudta önmagát megtartani, és vázágaival a szomszédos tuja, valamint az emlékház épülete felé dőlt. Felmerült a kivágás lehetősége is, de az önkormányzat és a Dobó István Vármúzeum mindent megtett azért, hogy a város értékes természeti és kulturális kincse fennmaradjon.

A korhadt részek eltávolítása, a gyökérnyak tisztítása és az új támaszrendszer kiépítése után a fa biztonságban van, új hajtásai pedig a megújulás és a kitartás jelképeivé váltak.

A tamariska az emlékház kertjében, a nyitvatartási időben bárki számára megtekinthető – érdemes ellátogatni hozzá, és megnézni, hogyan született újjá Eger egyik különleges természeti és irodalmi kincse.

Megírtuk azt is, hogy sokba kerülhet, ha ilyen fa áll az udvaron, és továbbra is egy fa törzsén lóg a Mátrában talált bomba, Szeged pedig második ikonikus fáját is elveszítette.

Kapcsolódó
Lebontották Eger egyik szégyenfoltját
Biztonsági és közegészségügyi szempontból is régóta problémát jelentett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik