Átmenetileg jelentős melegedés várható, 23-án az ország zömén már 20 fok feletti csúcsértékekre készülhetünk. A meleg azonban nem lesz tartós, csütörtökről péntekre virradó éjszaka hidegfront érkezik széllel, csapadékkal és lehűléssel – közölte a HungaroMet.
Október 23-án a nap nagyobb részében a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, kevés helyen záporeső is előfordulhat. Késő délutántól, estétől aztán északnyugat felől markáns hidegfront hatására beborul az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati, majd estétől az északnyugatira forduló szelet főként a Dunántúlon kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. A hajnali 6, 13 fokról délutánra általában 18 és 24 fok közé melegszik fel a levegő, de az Északi-középhegység tágabb térségében pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Mire számíthatunk a hosszú hétvége további részén?
Pénteken a frontális felhőzet, illetve csapadékzóna kelet felé levonul, mögötte felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és csak kevés helyen fordulhat elő záporeső. A nyugatias irányú szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik. Kora reggel 7, 14, délután 12, 18 fokot mérhetünk.
Szombaton többnyire felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Több helyen, nagyobb eséllyel a déli országrészben van esély csapadékra. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 3, 11, délután 12, 18 fok várható.
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő várható, elszórtan esővel, záporral. A nyugati, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 2, 10, délután 10, 17 fok valószínű.
Korábbi cikkeinkben megírtuk, hogy egy különleges meteorológiai eszköz zuhant a földre, videón megmutattuk az Orosházánál észlelt boszorkánytölcsért és azt is, hogyan tépte szét a vihar a mályi madármentő állomást.

