December 13-án nyit meg ebben az évben a városi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere, de már előtte, 12-én, a nulladik napon, ki lehet majd próbálni a jeget, írta a Balatonfüred.hu.
Az egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya, amely a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel, jövő év január 31-ig üzemel majd.
Hamarosan elkezdődnek az előkészületi munkálatok annak érdekében, hogy az egyedi, rendkívül népszerű jégpálya újra üzemelhessen. Ebben az évben újdonság, hogy a jégpályára jegyet váltók térítésmentesen használhatják majd a korcsolyával megközelíthető illemhelyeket.
A Vitorlás téren ezúttal is kialakítanak egy ingyenes, külön tipegő jégpályát a gyerekeknek, és lesz melegedő sátor is, ahol mesefilmeket vetítenek majd – tájékoztatott Holczer András alpolgármester.
Több meglepetés programmal készülünk ebben a szezonban is, és persze lesz szilveszteri buli a jégen és csatlakozunk a Jégpályák Éjszakájához. A megújult mólóval a háttérben egy igazán impozáns jégpálya várja majd a látogatókat
– fogalmazott Holczer András, aki hozzátette: a tavalyi jegyárak csak minimálisan emelkednek, a balatonfüredi lakosok pedig ezúttal is kedvezményes jeggyel használhatják a jégpályát.
A december 13-án, szombaton ünnepséggel megnyíló jégpályán a látogatók ezúttal is a Zákonyi utcától egy jégfolyosón keresztül egészen a Tagore sétányon álló Széchenyi szoborig korcsolyázhatnak el, megépül a Vitorlás téri pálya is.
A tervek szerint a különleges jégpálya minden nap nyitva tart majd.
Mint arról beszámoltunk, újranyithatják a parajdi sóbányát, valamint arról is hírt adtunk, hogy megmenekült az enyészettől a Dunántúl legendás csárdája.

