Mozaik

Rászoruló gyerekeknek gyűjt mikuláscsomagra Alex, a roma pék

A Sütni jó! Alapítvány 400 ajándékcsomagot szeretne szétosztani.

Ahogy tavaly, úgy idén is szeretne a Sütni jó! Alapítvány a Hernádnémetiben élő hátrányos helyzetű gyerekeknek Mikulás csomagot osztani, ezért gyűjtésbe kezdtek Alexék.

A 400 ajándékcsomag több százezer forintba kerülne, de lehet ajándékcsomagot, édeségeket is küldeni az alapítvány címére.

Sajnos sok olyan gyerek él a településen, akinek a családja nem engedheti meg, hogy az iskolai mikuláscsomag 2-3 ezer forintos díját befizessék, de sokszor még otthon sem jut minden gyereknek ajándék. Télen ezeknél a szegényebb sorsú családoknál gyakran a ruházkodás költségei – csizma, meleg holmi – felemészti a kasszát

– tudtuk meg Galamb Alextól, aki elmondta azt is, hogy néhány napja indult a gyűjtés, eddig 50 ezer forint folyt be a számlára, mert ilyenkor nehezebben adományoznak az emberek, ami érthető, hiszen mindenkinek kell a pénz a közelgő ünnepekre.

Nagyon felmentek az édességek árai, a legolcsóbb, nem túl magas minőségű 25 grammos mikuláscsokit is már 300 forint körüli áron lehet megvenni. Ráadásul nálunk a 17-18 éves fiatal is gyereknek számít, így őket is szeretnénk megajándékozni, ahogy vannak fogyatékkal élő felnőttek, akik szintén kapnak majd csomagot.

Alexék a házuk előtt állítanak majd fel padokat, asztalokat és ott osztják szét a csomagokat. Itt meleg teával és süteménnyel is kedveskednek majd a gyerekeknek.

Amikor bajba kerültünk, egy széles összefogással megmenekült az alapítvány és összejött a kétéves működési költség, ez az összeg a központi számlán van, amihez nem szeretnénk hozzányúlni, hogy biztos maradjon a szervezetünk jövője, ezért is indítottuk a gyűjtési akciót Mikulásra. Az alapítvány gyerekeinek pedig karácsonyi csomagot is fogunk majd adni

tette hozzá Alex.

Ami pedig a Sütni jó! alapítvány jövőjét illeti megtudtuk, hogy hétvégente szoktak összejönni a gyerekek a pékségben és az iskolai szünetben még gyakrabban gyúrhatják majd a tésztát. A közelmúltban kaptak adományként egy nyújtógépet és egy rozsdamentes asztalt is, illetve vásároltak kézi robotgépeket is.

A következő akciót is tervezi már Alex, ami 1000 briós elkészítése és szétosztása lesz.

A gyűjtés december 5-ig tart és pénzadományt és édességet is lehet küldeni.

  • Számlaszám: 11734035-21442843
  • IBAN: HU11117340352144284300000000
  • SWIFT (BIC): OTPVHUHB
  • Közlemény: Mikulás csomag

Az édességet pedig erre a címre várja az alapítvány: 3564 Hernádnémeti, Jókai Mór utca 36.

Megírtuk azt is, hogy közönségdíjat nyert a jó emberek Oscar-díján Alex, az ország kedvelt roma pékje és megmenekült Alex alapítványa.

Kapcsolódó
Hétköznapi hős lett Alex, az ifjú roma pék
Az InStyle magazin #képesvagyok díját a mindennapi hősök kategóriában nyerte el Galamb Alex, aki az egyetemi órái miatt kihagyta a gálát, de már szervezi a Mikulás ünnepséget a falujában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik