Szinte mindannyian mondtuk már: „lekopogom”. Ha valami jót említünk, de félünk, hogy elillanhat, háromszor koppintunk valamilyen felületen – lehetőleg fán. Ennek ellenére kevesen tudják, mennyire mély történet húzódik mögötte. A lekopogás nem újkeletű: ősi hiedelmek, vallási hagyományok és játékos népszokások keverednek benne – írja a Dívány.
Nem csak magyar sajátosság
A lekopogás nemzetközi szokás, Angliában, Amerikában és több ázsiai országban ugyanúgy kopogtatnak az emberek, ha tartanak valamilyen baljós eseménytől. A különbség többnyire csak annyi, hogy van, ahol szigorúan fán kell kopogni, máshol bármilyen felület megfelel, még a fém is.
A közös hit mindenütt ugyanaz: a kopogás valamiképpen „megtöri” a balszerencsét, vagy elhallgattatja azokat az erőket, amelyek meghallhatnák és beválthatnák a kimondott szót.
Az ősi hitvilág magyarázata
Ázsiában a fákhoz számos szellem és isten kapcsolódott, akiket a helyiek tisztelettel öveztek. Úgy hitték, hogy ha valaki rossz ómenről beszél, a fa megérintése vagy megkopogása elrejti a kimondottakat az erdei lények elől – így azok nem tudják „végrehajtani” a jóslatot.
A keresztény magyarázat
A keresztény felfogás más irányból közelít. Ebben a hagyományban a fa megkopogása a keresztfára utal, ezért történik háromszor: a Szentháromság tagjaihoz fordul segítségért a kopogtató.
A templomok menedékjoggal kapcsolatos szokása tovább erősítette ezt az értelmezést: aki a templom kapuján kopogtatott, védelmet kérhetett, és a törvény sem érhette el, amíg az egyház oltalma alatt állt. Ez a gyakorlat már a normann hódítás előtti Angliában is létezett, és később Európa-szerte elterjedt.
Sőt, egyes templomokban külön, díszes kopogtatókat alakítottak ki. Nem kellett megütni őket; elég volt megérinteni ahhoz, hogy a belépő oltalmat kapjon. A menedékjog 40 napig tartott – ez alatt a bűnösnek vagy bíróság elé kellett állnia, vagy el kellett hagynia az országot.
Egy meglepő elmélet: gyerekjáték
Steve Roud brit történész szerint a lekopogás sokkal kevésbé misztikus eredetű. Kutatásai alapján a legkorábbi írásos említések a 19. század elejéről valók, és a hagyomány szerinte a bújócskához hasonló játékokból eredhetett.
A játékban gyakran volt „menedékfa”, amit ha megérintettek, a fogó nem érhette el a futót. A védelemhez elég volt megérinteni – vagy megkopogni – a kijelölt helyet. Roud úgy véli, ez a gyermeki menekülés- és oltalomkeresés válhatott később általános szokássá.
A hagyomány ma is él
Bár a legtöbben már nem gondolnak mögöttes jelentésre, a lekopogás továbbra is velünk él és valamennyire megnyugtatja a kopogatókat.
És hogy működik-e? A hit erejére sokan esküsznek. De ha nem is hoz szerencsét, legalább ártani biztosan nem árt – ezért is kopogjuk le.
A babonák átszőtték a régi emberek életét, írtunk már furcsa újévi szokásokról, az albániai házakra akasztott plüssmackókról és arról is, hogy miért hálóruhában kell dinnyét vetni.
