Egyetlen kávézó, festett halászhajók, türkiz öblök, békés dombok és mindössze néhány tucat lakó – így foglalható össze az Égei-tenger egyik legtávolabbi, mégis legkülönlegesebb szigete, amely most szinte példátlan ajánlattal csábítja az új lakókat. Antiküthéra (Antikythera), ez a nagyjából 23 négyzetkilométernyi szigetecske a csendet és a lassú ritmust kedvelők számára igazi paradicsom lehet. A helyiek viszont egyre fogyatkoznak, ezért komoly támogatást kínálnak azoknak, akik hajlandók ide költözni – írja az Express.
A sziget teljes lakossága a nyári hónapokra is alig ér el 65 főt, a téli időszakban pedig mindössze 24 állandó lakó tartja életben a települést. A helyi görög ortodox egyház ezért három éven át havi 500 euróval támogatná azokat a családokat, akik vállalják, hogy Antiküthérán kezdenek új életet. Ez összesen 18 ezer eurós, nagyjából 7 millió forintos ösztönzést jelent – nem kevés egy olyan helyért, ahol a természet szinte érintetlen, és a csend valóban teljes.
A táj szépsége régóta vonzza azokat, akik a természetben keresnek feltöltődést: meredek mészkősziklák, illatos cserjékkel borított domboldalak és eldugott homokos-kavicsos öblök váltják egymást.
Bár a költözési programhoz kapcsolódó házak még építés előtt állnak, a jelentkezés iránti érdeklődés folyamatosan nő. Az interjúkat várhatóan akkor kezdik meg, amikor a részletek véglegessé válnak. Főként olyanokat várnak, akik halászatban, építőiparban vagy pékségben szereztek tapasztalatot – ezek ugyanis nagy segítséget jelentenek a helyi gazdaság fenntartásához.




Magyarországon több helyen a beköltözőknek kell fizetni, ha le szeretnének telepedni egy-egy városban, Törökbálinton akár 5 millió forintos betelepülési hozzájárulás jöhet, máshol ez az összeg másfél millió forintra rúg, egy balatoni településen viszont azt vallják, hogy nem akarnak önmaguk ellenségei lenni, így nem fognak korlátozásokat bevezetni.

