A szegedi viharvadász a napokban utazott az alföldi tájról magasabb vidékre, mert az egymást követő napkitörések jó előrejelzéseket teremtettek sarki fény megfigyelésére, ugyanakkor a vastag ködréteg miatt nem sok esély volt rá az ország jelentős részén.
Először a Prédikálószékre szerettem volna menni, de nagyon emelkedett a köd és végül Galyatető mellett döntöttem. A helyszínre érve még a nap utolsó sugarait elcsíptem, majd jött a várakozás. Egyre többen lettünk fent a sarki fényt várva. Kövesligeti Istvánnal és Ujj Ákossal beszélgettem sokat, ők környékbeli fotósok. Az éjszakába már igencsak belemélyedve be kellett látnunk, hogy a SAR-ívet leszámítva nem fogunk több sarki fényt látni. Az sem volt csúnya a képeken, de szemmel nemigen látszott
– mesélt a fotós kalandról Máté.




Ahogy telt az este, fagyni kezdett és a szél is erősödött, mi pedig egyre többen lettünk. Alattunk az erdőben többször is vonyítottak különböző helyeken farkasok. Állítólag – a vadászok szerint – 2-3 falka él ezen a területen. Mi három helyről hallottunk hangokat, szóval stimmelhetett a felvetés. Hangfelvételt is készített Ákos az egyik ilyen harsonáról, ami a videóban is szerepel.
Máté videója a kalandról (a farkasvonítás a 2. perctől hallható):
Máté éjszakára az autóba visszament aludni, majd hajnalban felment napkeltét is fotózni.
Felföldi Péterrel, Váradi Vivien Eszterrel, majd később Varró János fotósokkal csodáltuk a napkeltét, amiről a filmben is látható timelapse felvételeket is készítettem, több ezer képből összevarrva
– mondta Máté, aki egyáltalán nem volt elkeseredve, hogy lemaradt a látványos fényjátékról.
Ugyan a sarki fényt nem sikerült olyan módon elkapni, ahogy terveztük, de aznap éjszaka az országban a köd miatt nagyjából ez a 15 ember láthatta a Tejutat és a napkeltét is csupán páran élvezhettük, ami igazán különlegessé tette ezt az utazást
– emelte ki a szegedi fotográfus.
Máté legutóbb azt fotózta meg, ahogy egy félelmetes felhőszörny borította sötétségbe Szegedet, ahogy azt is, hogy egy különleges alkonyati fényjáték festette meg a szegedi égboltot. De pazar felvételeket készített a szegedi viharvadász a romániai szupercelláról is.

