Mozaik

Felépült a tátrai jégtemplom: két pápának állít emléket a hatalmas monstrum

Az idén 13. alkalommal felépített tátrai jégdóm ezúttal két pápának állít emléket – Ferencnek, aki 2025-ben hunyt el, valamint XIV. Leó pápának, aki őt követte. A jégtemplom jelképesen összeköti egy korszak végét egy új kezdetével, témája egyszerre spirituális és művészi, írja a magas-tatra.info.

A 225 tonna jégből és 1800 jégtömbből készült építmény a római Lateráni Szent János-bazilikát – Róma főtemplomát és a pápa, mint római püspök hivatalos székhelyét idézi meg. A Szent János-bazilika a katolikus egyház hierarchiájában a legmagasabb rangú templom, amelyet gyakran „a város és a világ minden templomának anyja és feje” címével illetnek.

10 fotó

Az idei szezon különlegessége a jégalagút, a látogatók ezen áthaladva közvetlenül az építményhez érkeznek, az alagútból kilépve a Lateráni Szent János-bazilika monumentális homlokzata tárul fel, tetején a 12 apostol szobraival.

A figyelmes látogatókra egy apró kihívás vár: megtalálni azt az öt tátrai havasi gyopárt, amelyeket a szobrászok ügyesen elrejtettek a jégépítményben. Az atmoszférát Achilleas Sdoukos üvegművész alkotásai gazdagítják, amelyek a fény játékának köszönhetően új dimenzióba emelik a jeges architektúrát.

A Tarajkán található kedvelt téli látványosság 2025. november 14-től 2026. április 19-ig várja a látogatókat. A belépés – mint mindig – ingyenes.

A 13. Tátrai jégdóm számokban

  • 1800 jégtömb
  • 225 tonna jég
  • A kupola hőmérséklete: – 6 és – 10 °C között
  • A jégdóm egy 25 m átmérőjű kupolában kapott helyet
  • A legmagasabb pont: 10,7 m
  • 25 nap (napi 8 óra) munka
  • 20 jégszobrász 4 országból: Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Németország (+ 20 segítő)

Mint arról korábban írtunk, nemrég egy 116 méter magas vízesést fedeztek fel a Magas-Tátrában.

Kapcsolódó
Titokzatos arcát mutatta a hullámzó ködtengerben a Magas-Tátra
Sejtelmes képeken örökítették meg a nem mindennapi élményt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik