Otthon készült

Ebbe a helyiségbe nem kerülhet szobanövény a feng shui szerint

getty images
getty images
A szobanövények pozitivitásuk ellenére nem feltétlenül valók a lakás minden pontjára.

Sokan választanak szobanövényt az otthonukba nemcsak díszként, hanem azért is, hogy pozitív hangulatot teremtsenek a lakásban. A Feng Shui alapvetően javasolja a növények beszerzését, ennek ellenére akad egy olyan helyiség, amellyel kapcsolatban még a régi mesterek véleménye is megoszlik, ha az élő szobanövényekkel való díszítés szóba kerül, írta a 168, a The Spruce cikkére hivatkozva.

Mindez meglepőnek tűnhet, ugyanis a növények a vitalitást, az egészséget és a fejlődést szimbolizálják, illetve támogatják is ezeket azáltal, hogy megtisztítják a levegőt a káros anyagoktól, amelyet már számos kutatás is bizonyított. Ennek ellenére az ősi kínai tanokat követők egy része ezeket csak a lakás közös tereiben helyezné el, és azt is elárulták, hogy miért.

A Feng Shui és a növények

Egyesek szerint nem ajánlott zöld növényekkel telezsúfolni azt a helyiséget, ahol a pihenés a legfőbb cél, míg mások épp az ellenkezőjére, a zöld energiák előnyeire esküsznek. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy csak egy tévhit, hogy szobanövényt soha nem lenne szabad a hálószobában tartani.

Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a növények éjszaka oxigént vonnak el a levegőből és ez negatívan hat a szervezetre, ráadásul zavarja az alvást. Mások szerint azonban az igazság az, hogy egy-egy egészséges növény ilyen szempontból alig jelent veszélyt, de a növény fajtájára érdemes nagy figyelmet fordítani, mert aki egy trópusi dzsungelt szeretne varázsolni az ágya mellé, rosszul járhat.

A Feng Shui gyakorlói körében nincs teljes egyetértés ebben a kérdésben

Vannak irányzatok, amelyek szerint a hálószoba csendes, nyugalmat árasztó energiáját a szobanövények felforgathatják, mert a fa elem növekedni, terjeszkedni szeretne, és ez a fajta energia, különösen, ha valaki kifejezetten nyugtalan alvó, tényleg zavaró lehet.

Vannak azonban olyan szakértők, akik pont a zöld energiák jótékony hatásaira hívják fel a figyelmet, szerintük az élénk, friss növények támogatják a feltöltődést és a kreatív ötletek megszületését.

Mint arról beszámoltunk, tilos így elhelyezni az ágyat a hálószobában a feng shui szerint, valamint azt is megosztottuk, hogy a feng shui szerint ezek az ágyneműszínek vonzzák a balszerencsét és a hűtlenséget.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik