A tojás az egyik legalapvetőbb és legsokoldalúbb élelmiszerünk: ott van a reggeli rántottában, a vasárnapi süteményben, a panírban, a tésztákban és a krémekben is. Egyszerűnek tűnik, mégis érzékeny alapanyag, amelynek minősége és biztonsága nagymértékben függ attól, hogyan bánunk vele a vásárlástól egészen a felhasználásig. Nemcsak a frissesség számít, hanem a tárolás módja is, hiszen a tojás héján keresztül könnyen elszaporodhatnak a kórokozók, ha nem megfelelő körülmények között tartjuk. Éppen ezért fontos odafigyelni arra, hogy honnan és hogyan kerül a kosarunkba,
A tojás értékes fehérje- és vitaminforrás, ezért fontos szerepet tölt be az egészséges táplálkozásban. Ugyanakkor – éppen érzékeny jellege miatt – komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelenthet, ha nem megfelelően kezeljük. Ezért vannak olyan alapvető szabályok, amelyeket mindenképpen be kell tartani – hívta fel a figyelmet Helik Ferenc, a Nébih élelmiszeriparért és élelmiszer-biztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban.
Az egyik legfontosabb szabály, hogy ha a tojást az üzletben hűtve tárolták, akkor otthon is a hűtőszekrényben kell elhelyezni, ügyelve arra, hogy a hűtési lánc ne szakadjon meg
– mondta el a szakember.
Gyakori hiba az is, hogy sokan hazavitel után azonnal megmossák a tojást – akár tisztítószerekkel –, majd így teszik vissza a hűtőbe, és csak napokkal később használják fel. Ez kifejezetten veszélyes, mivel a tojáshéjon természetes védőréteg található, amely megakadályozza, hogy a szennyeződések és a baktériumok bejussanak a tojás belsejébe. A mosással ez a védőréteg megsérül vagy eltűnik.
Éppen ezért a tojást csak közvetlenül a felhasználás előtt szabad megmosni, és akkor is csak indokolt esetben. Emellett fontos az is, hogy a hűtőszekrényben elkülönítve tároljuk más élelmiszerektől, hiszen a tojáshéjon maradhatnak olyan szennyeződések, amelyek keresztszennyeződést okozhatnak.
A tojást 2 és 18 Celsius-fok között, 70-80 százalékos páratartalom mellett ideális tartani, tehát ha nem hűtőből vásároltuk, akkor kamrában, spejzban tároljuk felhasználásig.
Nagyon fontos, hogy amikor a tojást elkezdjük felhasználni, akkor egyenként üssük bele a tányérba, ahogy a jó háziasszonyok, nagymamáink régen szokták, mert ha valamelyik tojás záp vagy már szennyeződött, akkor elszennyezheti az összes többit, és akkor egyszerre több tojást kell kidobnunk. Amikor föltörjük a tojást, akkor látjuk, hogy mennyire friss. Azt szoktuk mondani, hogy az a jó, amikor a fehérje és a sárgája teljesen különválik, a sárgája szépen megáll a közepén. A régebbi tojásokat is fel lehet használni, ha nincs idegen szaguk, nem büdösek, nem látunk elszíneződést a fölütött tojáson
– mondta még el Helik Ferenc.
Kell-e mosni a tojást?
Sokakban felmerül a kérdés, hogy szükséges-e megmosni a tojást feltörés előtt. A szakértői válasz egyértelmű: igen, de kizárólag közvetlenül a felhasználás előtt. Ilyenkor érdemes eltávolítani a héjon lévő szennyeződéseket, és csak ezután feltörni a tojást, mert ha a héj repedt, a rajta lévő kosz könnyen bekerülhet a tojás belsejébe. Az alapelv tehát az, hogy a tojást mindig közvetlenül a felhasználás előtt tisztítsuk meg.
Otthoni körülmények között is léteznek egyszerű módszerek a tojás frissességének megítélésére. Ilyen például a vízteszt: ha a tojást vízbe tesszük, és nem lebeg a felszínen, nagy valószínűséggel még fogyasztható. Az is árulkodó lehet, ha enyhén megrázzuk: az erős kotyogás arra utalhat, hogy a tojás már idősebb, mivel megnőtt a légbuborék a héj és a beltartalom között. A legbiztosabb jel azonban a feltöréskor derül ki: ha a sárgája egyben marad, a színe természetes, és nincs kellemetlen szaga, akkor a tojás még megfelelő állapotban van.
Ha van egy doboz tojásunk, és azon van felhasználhatósági idő, de mi úgy ítéljük meg, hogy bár túlmentünk ezen, de még nincs semmi baja a tojásnak, akkor magánháztartásban fel lehet használni, de természetesen közétkeztetésben, vendéglátásban nem, ott szigorúbbak a szabályok
– hangsúlyozta a szakember.
Egy magánháztartásban természetesen mindenki maga dönt arról, milyen alapanyagokat használ fel, és milyen kockázatot vállal. Ugyanakkor kiemelten fontos az óvatosság, különösen akkor, ha egy termék már túl van a lejárati idején. Ilyen esetben elengedhetetlen az alapos hőkezelés.
A szakember hangsúlyozta: legalább két percig, minimum 75 Celsius-fokos hőmérsékleten kell hőkezelni az ételt ahhoz, hogy csökkenjen a fertőzésveszély. Emellett kifejezetten ajánlott kerülni a nyers tojással készült fogásokat, különösen a veszélyeztetett csoportok esetében.
Kisgyermekeknek és időseknek semmiképpen nem szabad ilyen ételeket adni, hiszen az egészségük védelme érdekében nem érdemes kockáztatni
– hívta fel a figyelmet Helik Ferenc, a Nébih élelmiszeriparért és élelmiszer-biztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese.
Korábban írtunk arról miért ne tegyünk forró tojást hideg vízbe, és arról is, mire figyeljünk vásárláskor.

