Balatonfüreden, a Kisfaludy és az Esterházy strand keleti, illetve nyugati részén a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság engedélyével a Probio Zrt. munkatársai vágják a nádat – írta meg a Balatonfüred.hu.
A nádaratást nagy körültekintéssel kell végezni, mert a Balaton jege még mindig csak 7 centiméter vastag, ráadásul a nádasok környékén, a növény termelte hőhatás miatt ennél is vékonyabb, terhelés esetén könnyen beszakad.
Bízunk benne, hogy az időjárás lehetőséget ad számunkra, hogy még pár napig folytassuk a munkálatokat. Az Esterházy strand és a Kisfaludy strand keleti illetve nyugati lido részénél vágjuk a nádast, az Aranyhíd strandnál is dolgozunk. A szakhatósági előírás szerint a jég fölött tíz centiméterrel vágjuk el a nádat
– nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Tóth Barnabás, a Probio Zrt. munkatársa, aki hozzátette: mindenképpen szeretnék a Koloska-patak balatoni torkolatánál is elvégezni a nádaratást.
Nádvágásra közel tíz éve nem volt lehetőség a Balatonon, pedig a nád igényli ezt, hiszen így erősebb és immunisabb lesz a különböző kártevők ellen.
Írtunk arról is, hogy több ezer madár volt egy helyen: ritka téli látvány ez a Balatonon. És rianás volt a Balatonon, kettérepedt a jégtábla. Még mindig súlyos bírságot kockáztat és az életével játszik, aki jégre merészkedik a Balatonnál.

