A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Facebook-odalán számolt be arról, hogy még tavaly decemberben a Tisza folyó 403 fkm térségében a vízparton egy külsérelmi nyomokkal tarkított elpusztult harcsát találtak.
Mivel feltételezhető volt, hogy a halat az erőmű alatti horgászati tilalom alatt álló területen tiltott módon horgászó személy sértette meg, mely következményeként a hal el is pusztult, ezért a KTVHESZ halőri szolgálata fokozottan ellenőrizni kezdte az adott területet.
Az ellenőrzés pedig eredményt hozott: 2026. január 31-én 19 órakor a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőreivel közösen végzett szolgálat során két személyt értek tetten a Tisza folyó vízlépcső alatti horgászati tilalom alatt álló kíméleti területén, ahol állami és területi horgászjegy nélkül, tiltott módszerrel gereblyézve kifogtak és megtartottak 4 db (19,82 kg, 18,78 kg, 5,52 kg, 1,81 kg) összesen 45,93 kg tömegű harcsát.
A halakon gereblyézés következményében keletkezett külsérelmi nyomokat találtak. Az elkövetőket a rendőrség előállította és eljárást kezdeményeztek velük szemben, hiszen tettükkel nem csak a halgazdálkodásról és a halvédelemről szóló törvényt sértették meg, hanem többszörössen bűncselekményt is elkövettek: kíméleti területen való horgászat, tiltott módszerrel történő horgászat és állatkínzás.
Megírtuk azt is, hogy elfogták az orvhalászt, aki a Sugovica teljes szélességében kifeszítette a nyakzó hálót és videóra vettek egy orvhalászt a Dunán. A szolnoki orvhalászokat pedig drónnal buktatták le.

