Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság – jelentette be Révész Máriusz csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
Az Élhetőbb településekért a kék zónák alapján elnevezésű fórumsorozat első állomásán az aktív Magyarországért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy javítsanak a településeken élők egészségi és mentális állapotán. Ennek érdekében összekapcsolnak már meglévő programokat.
Az államtitkár közölte, olyan településeket kerestek meg, ahol a mozgáshoz való viszony messze az átlag felett van. Edelényben például rendszeresen megnyerik a Millió lépés az iskoládért elnevezésű versenyt.
Hangsúlyozta: minden részt vevő városnak vannak olyan erősségei, amelyek miatt felkérték őket a csatlakozásra a programhoz. Elmondása szerint Etyeken már a tanrendbe is beépítették a kerékpáros oktatást, Dunakeszin pedig látványosan nőtt a kerékpárral munkába járók száma a kerékpárút megépítése óta, miközben jelentős sportfejlesztések is megvalósultak a városban.
Révész Máriusz jelezte: bíznak abban, hogy jövőre akár ötven vagy száz település is elindulhat ezen az úton. Úgy fogalmazott, van mit tenni, hiszen Magyarországon a várható élettartam elmarad az uniós átlagtól. Jelezte, amerikai városok tapasztalatai alapján azonban már néhány éven belül mérhető eredmények érhetők el egy ilyen komplex szemléletű programmal.
Az államtitkár elmondta: a program nem jelent új forrásokat, hiszen a már meglévő kezdeményezések összehangolását célozza. Az Aktív Magyarország program keretében eddig több projekt indult, ezek kerülnek egységes rendszerbe a részt vevő településeken – fűzte hozzá. A cél egy átfogó megközelítés kialakítása, amely az aktív közlekedés ösztönzésétől a gyermekek és az idősebb korosztály megszólításáig terjed – hangoztatta.
A Kék Zónák a Föld olyan különleges területei, ahol feltűnően sokan élnek aktív, egészséges életet akár 100 éven túl is. Ezeken a helyeken nem csodaszerekben hisznek, hanem a mindennapokban: a mozgásban, a közösségben, a tudatos életmódban.

