Kertünk-Portánk

Életet álmodott az elhagyatott faluszéli öreg házba

kovács betty
kovács betty
A zalaszántói dombok ölelésében megbújó birtok mentett kutyusok otthona is lesz egyben.

Kovács Betty (36) alig 30 évesen vágott bele a nagy kalandba. Az akkor Pest vármegyében élő fiatal hölgy a zalai dombok ölelésében talált rá egy akácerdőben megbújó romos házikóra, amibe első látásra beleszeretett.

Nagy területre vágyott a természet lágy ölén, és a zalaszántói dombokon, a romos épületet is magába foglaló egy hektáros birtok tökéletesnek mutatkozott álmai megvalósítására. Bár a projektnek még nincs vége, hiszen lesz még bőven tennivaló, Betty története jó példája annak, hogy kitartással, szorgalommal, hittel és persze rengeteg munkával fiatalon is van megoldás az élet váratlan kihívásaira.

Érdekesen kezdődött az egész. A birtoknak 17 tulajdonosa volt, ez okozott némi izgalmat, de szerencsére problémák nélkül megoldódott az adásvétel. Mindez 2021-ben történt

– mondta érdeklődésünkre Betty.

Állapotok I.

11 fotó

A vásárlást követően a hölgy házfelújítással foglalkozó szakemberek és cégek egész sorát kereste meg. Köztük akadt olyan, aki a házat látva szinte sarkon fordult, más csupán annyit mondott, hogy le kell bontani és újat kell építeni a helyére. A dolgot leegyszerűsítve: senki se vállalta a munkát.

Ezen a ponton rám mosolygott a szerencse. Építkezésen találkoztam egy segédmunkásként dolgozó idős úrral, az ezermester Miki bácsival. Láttam, hogy a rá bízott feladatokat precízen, alázatosan végzi, és azonnal felvetettem neki, lenne egy kis munka, én lennék a segédje, vállalná-e? Miután megnézte a zalaszántói házat, azt mondta: csapjunk bele

– mesélte a fiatal hölgy.

Ekkor már 2022-t írtunk, ekkor költözött Betty mindenkori támaszával, az édesanyjával egy Zalaszántóhoz közeli faluba. Ennek az évnek a júliusában Miki bácsival együtt nekiláttak az embert próbáló felújításnak. Azt tudni kell, hogy számos munkánál – például a sárfödém és a tető bontásánál, majd a tető újraépítésénél – volt segítség, akiket természetesen megfizetett.

Az akkori fotókat látva nem nehéz kitalálni, mennyi mindennel kellett megbirkózni. Először is ki kellett pakolni a házban lévő tárgyakat, amiből annyit tanultam, hogy ha máskor ingatlant vennék, azt csakis tisztán, minden tárgytól mentesen. Szóval ezt követően kezdődhetett valójában a felújítás, kis túlzással a ház szétszedése

– mondta a hölgy.

Állapotok II.

13 fotó

A ház sárba rakott kőház, melyen néhol vályogvakolat, néhol meszes vakolat volt. Betty és egy segítője az összes vakolattól megtisztították a falakat. Lebontották a tetőt, az onnan megmentett és használtan vett 5500 tatai cserepet szintén ők tisztították meg. A házban lévő hajópadlókat is megmentették, az azokból megmunkált darabok kerültek a tűzfalra.

A ház történetéről annyit lehet tudni, hogy száz évnél régebben egy kőművesmester építette a családjával. 50 centiméter vastag bazaltkőből van a fal, amit a szaki úgy rakott sárba, ha a sár kijön, nem dől össze, mert kötésben van.

Ezt a technológiát ma nagyon kevés mester tudja, ha pedig ismeri, vagyonokat kér a megvalósításért. Én kőházról álmodtam, ezt a feelinget mindenképp meg akartam tartani, és a falak felújítása így a „magad uram, ha szolgád nincsen” mondás alapján teljesült

– említette a „ház asszonya”.

A ház 5 méter x 15 méteres, két külön bejáratú helyiségből áll, a végén csatlakozik hozzá egy föld alatti pince.

A munkákban természetesen mindig részt vett Miki bá’, olykor a fia és annak egy barátja is segített. Amire viszont szakmailag a legbüszkébb vagyok, az a falak fugázása, mert szakember ezt sem vállalta el. A fugákból ki kellett kaparni a meszes vakolatot egészen a sárig, ami összeköti a kövezetet, és autentikusan, mészhabarccsal kifugázni az egész házat. Ebben egy hölgy segített, gyakorlatilag pedig autodidakta módon megtanultunk egy szakmát. S hogyan sikerült? Egy, az építkezésünket megtekintő kőműves nem akarta elhinni, hogy ketten fugáztuk ki az épületet, és kérte, hadd fotózza le a végeredményt

– árulta el Betty.

Betty a munka dandárjában

11 fotó

Ahogy ő fogalmaz, jelenleg 60 százalékos készültségben van a porta, így bőven akad még teendő. Víz, villany van, a fűtés megoldásán gondolkodik most. Padlófűtést nem szeretne, viszont ideálisnak mutatkozik a vízteres kandalló radiátorokkal – de ez a meccs még nincsen lejátszva a fejében.

2022 júliusától 2023 augusztus-szeptemberéig hatalmas energiával, mondhatni éjt nappallá téve dolgoztam a házon, aztán elfáradtam, nem túlzás, hogy lelkileg belerokkantam. Idén tavasszal újult erővel szeretném folytatni a ház csinosítását

– mondta őszintén a 36 éves hölgy, aki mezőgazdasági és idegenforgalmi végzettségű, jelenleg egy ingatlanfejlesztő cég munkatársa, nem mellesleg pedig egy kutya fajtamentő alapítvány vezetője.

Utóbbi azért is említésre méltó, mert a zalaszántói dombok között megbújó birtoka és háza lesz tervei szerint az alapítvány befogadóközpontja, a mentett kutyusok otthona is.

15 éve foglalkozom mentett kutyusokkal, egyik alapítója voltam az Érdi Civil Állatmentők közösségének. Ott vettem magamhoz egyszer egy tibeti terriert, akibe beleszerettem. Ez inspirált arra, hogy létrehozzam a Tibeti Terrier Fajtamentés Alapítványt. Jelenleg hét – köztük három szívbeteg – kutyust gondozunk állandó segítőmmel, édesanyámmal. Két éve sikeres ivartalanítási programunk keretében rászoruló családok állatait ingyen ivartalaníttatjuk, illetve tápadományban részesítjük Zalaszántón és környékén

– mondta büszkén Betty.

Menhelyi pillanatok

7 fotó

S ha már szóba került az alapítvány, megköszönik, ha az adó 1%-os felajánlásával bárki hozzájárul a Tibeti Terrier Fajtamentés Alapítvány munkájához. Adószám: 19281706-1-20, bankszámlaszám: OTP: 11742111-25344307.

Írtunk arról is, hogy újjávarázsolta a Kádár-kockát, a nagyszülők egykori lakóházát egy fiatal pár, és a szülők emlékét őrzi egy pusztulástól megmentett vályogház. A Cserhát szívében élő vályogos mester azt vallja, újra kell tanítani, újra kell tanulni az ősi tudást.

Kapcsolódó
Nincsenek szavak! Saját kezűleg újította fel a 100 éves házat Fruzsina
Ha kellő alapossággal  utánanézünk a dolgoknak, akkor meg is tudjuk valósítani. Mi, magunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik