A szivárvány nemcsak az egyik leglátványosabb optikai jelenség, hanem a legismertebb is. Nem sokan jönnének zavarba, ha feltennénk nekik a kérdést, hogy vajon mitől alakul ki az égen ez a szépséges, színes híd.
A fény megtörik az eső- vagy páracseppeken és színeire bomlik, kialakul a színképe, más néven spektruma. A szivárvány akkor a leglátványosabb, amikor az égbolt felét még felhők borítják, a szemlélő pedig a napnak háttal áll. Így a kialakuló szivárvány élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől.
A legtöbb viharvadásznak is ez az egyik legnemesebb trófeája, de azért a szupercellák által szállított és viharban „megtekert” felhőtölcsérek is nagyvadként szerepelnek a fotósok zsákmányai közt.
Sütő Máté, szegedi természetfotós és viharvadász is rendszeresen „vadászik” szivárványra, amihez azért kell némi szerencse. A napokban össze is jött minden egy csodás fogáshoz.
Mutatjuk is az eredményt
A fotóstól megtudtuk, hogy amikor végzett a napi teendőivel, akkor látta a radaron, hogy körülöttük sok a zápor, viszont nyugat felé van egy szélesebb tiszta sáv.
Volt egy félig megérzés, félig „számítás” a fejemben, hogy naplemente előtt pont jó helyen lesz az érkező zápor ahhoz, hogy a nap rásüthessen azon a kis résen. Nagyjából 15 percnyi „fotóablak” nyílt, azaz ennyi ideje volt az embernek elcsípni Szegedről a szivárványt, utána újra összezárult a felhőzet
– mesélte Máté, kiemelve, hogy ez a szép végeredmény így részben mázli, megérzés és egy kis matek eredménye.
Megírtuk azt is, hogy különleges alkonyati fényjáték festette meg a szegedi égboltot és brutális viharfelhőkről is szállított képeket Máté. De olyan is volt, hogy szivárványra ült egy viharfelhő Mezőhegyesnél.
