Az első Fjällräven Polar elnevezésű nemzetközi kutyaszánhúzó-versenyt 1997-ben rendezték meg, és sikere azóta töretlen. Minden évben emberek ezrei szeretnének kiválasztottak lenni, de keveseknek adatik meg, hogy részesei lehetnek az embert próbáló fantasztikus kalandnak.
2017-ben ez két magyar jelentkezőnek megadatott!
A rendező és szervező sportszergyártó cég ezúttal 12 országnak biztosított lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a 2017. április 3-8. között zajló, az Északi-sarkvidéken rendezendő Fjällräven Polarnak.
A jelentkezők közül internetes szavazás útján minden országból a legtöbb voksot kapott induló került be a versenyzők közé, mellettük a sportszergyártó cég minden országból választott plusz egy embert.
Hazánkból először utazhattak résztvevők a 4 napon át tartó, 330 kilométeres, embert próbáló túrára. Eszter és István április 3-án Stockholmba repültek, ahol megkapták a felszerelést, és rövid képzés keretében túlélési tippeket ismerhettek meg. Április 4-én Norvégiába, a verseny startjának helyszínére utaztak, és elindultak.
A kiírás szerint a versenyzők csoportosan, profi hajtókkal vágnak neki az útnak, mely során megtanulhatják, hogyan kell kutyaszánt hajtani, a kutyákról gondoskodni, összességében pedig azt, hogyan lehet túlélni a -34 fokos hideget a szabad ég alatt.
Az életveszélyes, többnyire genetikai eredetű ritka megbetegedések elszenvedői 75%-ban újszülöttek vagy kisgyerekek. Orvosaik nem tudják beazonosítani a betegségüket, így a szülők diagnózis, kezelések és információ hiányában, szinte minden remény nélkül küzdenek a betegséggel.
Cikkünk megjelenésének idejére már 340 ezer forint gyűlt össze a lehetséges 990 ezerből. Az adományozókhoz csatlakozni IDE KATTINTVA lehet.
Eszter az indulás előtti utolsó Facebook-bejegyzésében, április 3-án ezt írta:
A többi napot sajnos már nem fogom tudni megosztani, mert eltűnünk holnaptól a vadonban.
A két magyar ugyan az út során kalandjaikról személyesen nem tud beszámolni, ám a verseny internetes portálján minden nap közzétesznek egy videót. Április 8-án aztán bizonyára mindketten köszöntik majd az értük szorító szimpatizánsokat!