Virágzó vidékünk

Ekkor nyitnak a hazai strandok

Getty Images
Getty Images
A jegyárak többségében emelkedni fognak a tavalyihoz képest.

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén – derül ki az MTI országos körkérdésére adott válaszokból.

A fővárosban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdői évek óta az időjárás alapján mérlegelve nyitják a strandmedencéket, strandokat – április végétől június közepéig. Április végére a Paskál fürdőben lekerül a sátor az úszómedencéről, várhatóan a hónap utolsó hétvégéjén a Palatinuson a téliek mellett már a Margaréta-medencét, május közepétől az élmény- és a gyerekmedencéket, majd május végétől a többi medencét is használhatják a vendégek. Csillaghegytől Pesterzsébetig június közepétől üzemelik be a hullámmedencéket és a csúszdákat. Ekkor nyit a csak nyáron működő Római és Pünkösdfürdői Strand, június 20-án rendezik a hagyományos strandszezonnyitót, ezúttal Csillaghegyen. A belépők átlagosan 5-8 százalékkal drágulnak.

A Balatonon sok helyen már kihelyezték a bejárókat. A szabadstrandok nyitva vannak, a fizetősek május második felében, illetve júniusban nyitnak, többségük addig szabadstrandként használható. Siófok fizetős strandjaira május 21-től kell belépőt venni, az árak átlagosan 10-15 százalékkal emelkedtek, de nő a helyi lakosok kedvezménye is 25-ről 50 százalékra. A balatontipp.hu tavaly nyári körképe szerint egy felnőtt napi belépő átlagosan 1680 forintba került 2025-ben. A legdrágábbak – köztük a siófoki, a csopaki, a balatonfüredi, és a balatonalmádi – 2200-2600 forintba kerültek. Idei újdonság, hogy ingyenes lesz a keszthelyi Helikon strand.

Fejér kiemelt turisztikai desztinációja a Velencei-tó. A Tóparty Strandon május 1-jén indul a szezon, az árak nem emelkednek: a felnőtt napijegy 1570, hétvégén 1780 forint, helyi lakosoknak 940 forint. Székesfehérváron, a Csitáry G. Emil Uszoda és Strandfürdő június 13-án nyit, az árak az inflációt követve nőnek, egy felnőtt jegy ára 3200 forint lesz. A megújult dunaújvárosi szabadstrand a Szalki-szigeten június 15-től látogatható.

Szombathelyen a Tófürdő várhatóan június közepén nyit, az idei áremelésről még nem adtak tájékoztatást. A büki gyógyfürdőben a strandszezon kezdetét a pünkösdi hosszú hétvégére időzítik, a jegyárak három évig nem változtak, az idén 8 százalékkal emelkednek.

A Zalakarosi Fürdőben május elsejétől fokozatosan, részlegesen nyílnak meg a kültéri medencék. A több éven át változatlan jegyárakat tavaly decemberben 6,4 százalékkal emelték.

Győr-Moson-Sopronban a Lipóti Termál- és Élményfürdő május 16-án, a Tómalom-fürdő május 1-jén nyit. Az utóbbi a hónap végéig ingyenesen látogatható, de addig a vízimentő szolgálat még nem működik. A Lővér strand a tervek szerint június 15-én nyílik, míg a győri Aranypart I. és II. szabadstrandok június 1-jétől várják a látogatókat.

Baranyában jellemzően a pünkösdi hétvégén nyitnak a strandok, amelyek közül nyolc kínál élményelemeket. A Harkányi Gyógyfürdő strandja május 21-től fogad vendégeket, a napijegy felnőtteknek 5400 forint. A siklósi fürdő kültéri része május 22-én nyit, a belépők ára 3000 és 6200 forint között mozog.

Somogyban a strandok többsége június első felében nyit. Az Igali-Gyógyfürdőé május közepétől, a Nagyatádi Fürdőké május 30-ától üzemel. A Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban a szezonális medencéket június 1-jén, a Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban június 6-án nyitják. A kaposvári Virágfürdő kiúszómedencéje május 1-jétől, a strandfürdő teljes egésze június közepétől lesz használható. A felnőtt belépők ára 3000 és 4600 forint között alakul. A gyékényesi Kotró tó szabadstrandja június 15-étől várja a vendégeket.

Komárom-Esztergomban május 22-től lehet a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben strandolni, a felnőtt jegy 3700 forint. A vármegye egyetlen fürdőzésre alkalmas tava, a Grófi-tó május elejétől elérhető a tatai Fényes-fürdőn, június 19-én nyit a létesítmény egésze.

Jász-Nagykun-Szolnokban a jászszentandrási strand már április 27-én megnyitott. Május 1-től használható a strand Cserkeszőlőn, Berekfürdőn, Túrkevén, Tiszaföldváron és Karcagon. Kisújszálláson a fürdőben június elejétől működnek a kültéri medencék. A Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő május 23-án nyit. Június 19-én Szolnokon megnyitják a teljesen megújult Tiszaligeti Strandfürdőt, amelynek felújítása hét évvel ezelőtt kezdődött.

A nógrádi Salgótarjánban a Városi Strandfürdő június 13-tól várja a fürdőzőket. Balassagyarmaton a strand június 20-án nyit. Bánkon június közepén nyitják meg a Tó-strandot, az időpont az időjárástól függ, Pásztón felújítás miatt a strand az idei szezonban zárva tart.

Békés legnagyobb fürdőkomplexuma a Gyulai Várfürdő, itt a kültéri gyerekparadicsom május 23-án nyit, de egyes medencék csak később. Június 20. és szeptember 6. között a felnőtt napijegy 5200 forint. A békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben a május 1-től használható az összes kültéri medence, a felnőttjegy ára 3000 forint. Az orosházi Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdőben május közepén nyit a kültéri rész, nem tudni, hogy változnak-e az árak.

Csongrád-Csanádban a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben már rendhagyó módon a húsvéti hosszúhétvégén elindult a strandszezon. A makói Hagymatikum kültéri medencéi pünkösd környékén nyitnak, a szegedi Napfényfürdő Aquapolis kültéri úszó- és tanmedencéi április 1-jén nyitottak, de a teljes kültéri élményzóna május végétől, június elejétől működik majd teljesen. A szegedi Lapos Beach (Tisza-parti szabadstrand) júniusban nyit, a vízállás és hatósági engedélyek függvényében, akárcsak a makói Maros-part.

A Google Maps értékelése szerint ez a 10 legjobb fizetős balatoni strandezeket a balatoni strandokat viszont alig ismeri valaki. Ez a balatoni strand 2026-tól ingyenessé válik.

Kapcsolódó
Ezért nem fürdenek a helyiek a Balatonban
Vannak, akik több mint egy évtizede nem mentek a tóba, pedig mellette élnek.
Olvasói sztorik