A kert ásása vagy a komposzt átforgatása közben sokan találkoznak vastag, fehéres, C-alakban görbülő lárvákkal. Ezeket a köznyelv pajornak nevezi, és a legtöbb kerttulajdonos automatikusan kártevőként tekint rájuk. Pedig vannak közöttük olyan fajok is, amelyek kifejezetten hasznosak – írja az Agrofórum.
A pajor valójában különböző bogárfajok lárvája. Közös jellemzőjük a hajlott testforma, a világos szín és a három pár apró láb. Évekig fejlődnek a talajban, miközben folyamatosan táplálkoznak. Az viszont már fajonként eltér, hogy pontosan mit fogyasztanak.
Sokat elárul róluk az, hogy hol találjuk meg őket. A komposztban vagy korhadó szerves anyagok között előkerülő pajorok többnyire hasznos fajokhoz tartoznak. Ezek a lárvák a lebontási folyamatok fontos résztvevői, jelenlétük általában nem indokol védekezést.
Más a helyzet akkor, ha a gyep alatt vagy a növények gyökérzónájában jelennek meg nagyobb számban. Ilyenkor gyakran olyan fajokról van szó, amelyek a gyökérzetet károsítják. A fertőzött növények hervadni kezdenek, a gyep sárgul, majd a gyökerek hiánya miatt könnyen felszedhetővé válik.
A szakemberek szerint egy egyszerű megfigyelés is segíthet eldönteni, melyik típussal van dolgunk. Ha a pajort sima felületre tesszük, a hasznos rózsabogár-lárva rendszerint a hátára fordulva mozog, míg a káros cserebogárpajor inkább hason vagy oldalazva kúszik.
Magyarországon a májusi cserebogár lárvái okozzák a legtöbb problémát. Ezek főként a növények gyökereit fogyasztják, és különösen a fiatal növényekre veszélyesek. Ezzel szemben például a zöld rózsabogár vagy az orrszarvúbogár pajorjai nem élő gyökerekkel táplálkoznak, hanem korhadó szerves anyagokat bontanak le. Az orrszarvúbogár ráadásul védett fajnak számít.
A pajorok jelenléte sokszor csak közvetett jelekből sejthető. A sárguló gyep, a fejlődésben visszamaradó növények vagy a hirtelen hervadás mind utalhatnak a talajban zajló károsításra. Árulkodó lehet az is, ha a madarak gyakran kapirgálnak ugyanazon a területen, hiszen szívesen fogyasztják a lárvákat.
A kertben a megelőzés a legfontosabb. A jó állapotú, sűrű gyep kevésbé kedvez a tojásrakásnak, a természetes élővilág támogatása pedig segíthet egyensúlyban tartani a pajorok számát. A sünök, madarak és más rovarevő állatok természetes módon ritkítják a lárvákat.
Ha mégis szükség van védekezésre, akkor lehet biológiai módszerekkel is. Ilyenek például a talajba juttatható rovarparazita fonálférgek, amelyek a fiatal pajorokat támadják meg. Kisebb kertekben vagy ágyásokban a kézi összegyűjtés is hatékony lehet. De ne tekintsünk minden pajort automatikusan ellenségnek.
Korábban írtunk már a földibolha, a dióburok-fúrólégy és a szőlőkabóca elleni védekezésről.
