A napokban a Kisgyalánban található Hársasberki Horgásztónál emeltek ki két óriást, az egyik példány 92,1 kilós, 255 centiméteres, a másik 78 kilós, 225 centiméteres volt – írta meg a Hársasberki Tógazda Horgász Egyesület Facebook-oldalán, amit a Pecaverzum szúrt ki.
A közlés szerint május 16-án, szombaton 13:30-kor Kovács Szilárd, Nagyvenyimről érkező vendéghorgász fogta meg a nagyobb harcsát. A horgász a tó keleti oldalán lévő 4-es állásról dobta be felszerelését, amelyet a tó közepe felé, a parttól mintegy 130 méterre helyezett el. A bójás, szakítós végszereléken egy 15 centiméteres bodorka szolgált csalihalként.
A hal 13 óra körül vette fel a csalit. A fárasztás csónakból zajlott, erőteljes, 45–50 perces küzdelem alakult ki, amely során a harcsa többször is megmozgatta a horgászt és segítőjét szállító nagyméretű fémcsónakot.
A halat végül a gát előtti kikötőnél sikerült csónakba emelni. A mérést a helyszínen Radax Zoltán egyesületi hivatásos halőr hitelesítette, ezt követően a harcsát a kikötőben ideiglenesen pihentették, majd visszaengedték a tóba.
Kovács Szilárd elmondása szerint ez jelentette élete eddigi legnagyobb fogását. Visszatérő vendéghorgászként korábban is akadt már dolga hasonló méretű példányokkal a Hársasberki Horgásztóban, de eddig a halak bizonyultak erősebbnek.
A másik jelentős fogást Bán Szabolcs jegyezte május 16-án, szombat reggel 8 óra körül. Ő csónakból pergetve, gumihallal csípte el a 78 kilós, 225 centiméteres harcsát. Ezt a példányt is halőri hitelesítéssel mérték le, majd visszaengedték a tóba.
Megírtuk azt is, hogy kifogták minden idők legnagyobb Tisza-tavi pontyát, de megsajnálták, így elmaradt a hitelesítés. És soha nem fogtak még ekkora kecsegét Magyarországon. Két vasi horgásztavat pedig lezártak azbesztszennyezés miatt.

