Erős balatoni szezonra számít a rendőrség, felkészült arra, hogy stabil maradjon a közbiztonsági helyzet az érintett vármegyékben – hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletét követő sajtótájékoztatón Balatonlellén.
Molnár Gábor, Somogy vármegye rendőrfőkapitánya ismertette, míg korábban Somogyban jelentette a legtöbb rendőri munkát a nagy rendezvények biztosítása, ez mára áttolódott Fejér vármegyére, de mind a négy érintett vármegyében lesznek a többire is kiható, nagy közlekedési kihívásokat is jelentő események.
Molnár Gábor a BKKB legfontosabb feladatának nevezte, hogy a látogatók és a lakosság szubjektív biztosságérzete megfelelő legyen. Ehhez látható egyenruhás szolgálat, a közterületeken megfelelő intézkedéskultúra, egyenruha és jó kommunikációs stratégia kell – sorolta. Hozzátette, minden kapitányságon áldozatsegítő is dolgozik, ami szintén ezt a célt szolgálja.
A somogyi főkapitány a bűncselekményekről szólva elmondta, egyfajta átstrukturálódás érzékelhető: csökkent a közterületi és a vagyon elleni bűncselekmények száma, míg nőtt az online térben elkövetetteké. A Balaton déli, azaz somogyi partján az utóbbi évek turisztikai szezonjában tendenciózusan csökkent a személy elleni erőszakos bűncselekmények – garázdaság, testi sértés – száma, amiben tavaly némi visszaesés volt tapasztalható – ismertette.
Mint kifejtette, a déli parton szinte egymásba érnek a települések, szabadstrandok, olyan a térség, mint egy 74 kilométer hosszú város, ahol egy kánikulai hétvégén csak a regisztrált vendégek száma eléri a félmilliót. Hozzátette, ennek duplájával lehet számolni.
Nekünk reagálni kell azonnal, ha bárhol bármi történik, ezért fontos a koordináció
– hangsúlyozta.
Dékány Balázs veszprémi rendőrfőkapitány megerősítette, hogy idén több turistára számítanak, ami szerinte a nagy rendezvények számából is következik. Példaként hozta fel, hogy a Művészetek Völgye kétszázezer embert vonzott a térségbe, de nagy látogatószám-növekedést szokott generálni a Kékszalag vitorlásverseny, az Anna-bál, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a MotoGP-pálya versenyei is.
Megemlítette, hogy már a mostani pünkösdi hosszú hétvégére is azt jelezték a szállodák, teltházra számítanak.
