Jelentős fejlesztés előtt áll a Faddi-Duna partján található strand, amely Tolna vármegye legnagyobb természetes fürdőhelyének számít. A beruházásnak köszönhetően a fürdőzők kényelmesebb, rendezettebb környezetben pihenhetnek majd, új szolgáltatásokkal is bővül a terület – írja a Magyar Építők.
A Fadd és Dombori között húzódó, mintegy 13 kilométer hosszú Duna-holtág a nyári hónapokban kedvelt célpontja a strandolóknak, a vízi sportok szerelmeseinek és a horgászoknak. A holtág az 1800-as évek közepén, a Duna szabályozásának eredményeként alakult ki, és mára a térség egyik legfontosabb turisztikai vonzerejévé vált.
Új büfé és korszerű kiszolgálóépület épül
A fejlesztés részeként egy új strandépület is helyet kap a partszakaszon. Az épületben büfé, mosdók és akadálymentesen használható vizesblokkok várják majd a vendégeket.
A tervek szerint fedett terasz is kapcsolódik az épülethez, amely árnyékos pihenőhelyet kínálhat a nyári hőségben.
A környezet is rendezettebbé válik. A vízpart mellett sétányt alakítanak ki, a kisgyermekes családok számára jó hír, hogy játszótér is épül a területen. A tervek szerint egy kombinált játszóeszköz és egy hinta várja majd a kicsiket, a part közelében pedig padokat helyeznek el a pihenni vágyók számára.
A térség egyik legnépszerűbb vízpartja
A Faddi-Duna holtág környezetében számos szálláshely működik, a kisebb vendégházaktól kezdve a nagyobb üdülőkig, így a környék hosszabb kikapcsolódásra is alkalmas úti cél lehet.
A most induló fejlesztések célja, hogy a vízpart még vonzóbbá váljon a látogatók számára, és a helyiek mellett a távolabbról érkező turistáknak is magasabb színvonalú szolgáltatásokat kínáljon.
Ha minden a tervek szerint halad, a következő években egy korszerűbb, családbarátabb és kényelmesebb strand várhatja a pihenni vágyókat Tolna vármegye egyik legszebb természetes vízpartján.
Korábban megírtuk, hogy medúzák jelentek meg Fadd-domborinál és tavaly le kellett zárni a stradot.

