Bár az azbeszt használatát Magyarországon már több mint két évtizede betiltották, számos régebbi épületben ma is megtalálhatók az ebből az anyagból készült szerkezetek. Sok tulajdonos nincs is tisztában vele, hogy háza, melléképülete vagy akár a kert egyes elemei is tartalmazhatnak az egészségre veszélyes azbesztet – írja a Dívány.
Az azbeszt hosszú időn át az építőipar egyik kedvelt alapanyaga volt. Hőállósága, tartóssága és kedvező ára miatt széles körben alkalmazták lakóházaknál, ipari és mezőgazdasági épületeknél egyaránt. Később azonban kiderült, hogy a belőle felszabaduló mikroszkopikus rostok belélegezve súlyos egészségkárosodást okozhatnak. A tüdőbe jutott szálak évtizedekig ott maradhatnak, és hosszú távon légzőszervi betegségek, illetve daganatos elváltozások kialakulásához is hozzájárulhatnak.
A legismertebb, de nem az egyetlen forrás
A legtöbben a szürke hullámpalát azonosítják az azbeszttel, nem véletlenül. A 20. század második felében garázsokra, tárolókra, ólakra és egyéb melléképületekre került ilyen tetőfedés, amelyek közül sok ma is áll.
A sértetlen anyag általában kisebb kockázatot jelent, a problémát inkább az okozza, ha a pala megreped, elöregszik, vagy felújítás során fúrják, vágják, törik. Ilyenkor az egészségre veszélyes rostok a levegőbe kerülhetnek.
A kertben is előfordulhat
Kevesen tudják, hogy azbesztcementből készültek korábban kerítéselemek, különféle udvari építmények, sőt egyes kerti szegélyek és virágládák is. Ma is találkozhatunk ilyen elemekkel, mivel az anyag rendkívül időtállónak számított, sok helyen évtizedekkel később is használatban maradt. Egyes településeken pedig még ma is működnek korábban kiépített azbesztcement vízvezeték-szakaszok.
Felújításkor különösen fontos az óvatosság
A legnagyobb kockázatot általában nem maga a meglévő szerkezet, hanem annak bontása vagy megmunkálása jelenti. A fúrás, csiszolás, darabolás vagy törés során olyan finom por keletkezhet, amely azbesztszálakat tartalmazhat.
Ezért ha egy régi épületnél felmerül az azbeszt jelenlétének gyanúja, nem ajánlott saját kezűleg eltávolítani vagy megbontani az anyagot. A biztonságos kezelés speciális technológiát, megfelelő védőfelszerelést és sok esetben szakember közreműködését igényli.
Korábban beszámoltunk az azbesztet találtak Szombathelyen és más vasi városban is.

