Mozaik

Játszótereket vizsgált a fogyasztóvédelem, minden harmadiknál találtak szabálytalanságot

MTI/Ruprech Judit
MTI/Ruprech Judit
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együtt az év első felében végzett vizsgálatokat és az ellenőrzött játszóterek 37%-ánál állapítottak meg jogsértést.

Az ellenőrzések során közel 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg, melyek 35 százalékánál szintén valamilyen hiányosságot állapítottak meg a szakemberek. A feltárt problémák miatt a hatóság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket. Ha egy játék balesetveszélyes, annak használatát a hibák kijavításáig meg is tilthatják – közölte közleményében az NKFH.

Az eddigi ellenőrzések nyomán kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege már elérte a 14 millió forintot.

Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi.

Az NKFH szerint az üzemeltetők felelőssége, hogy a játszótéri eszközök biztonságosan használhatók legyenek. Ehhez el kell végeztetniük az előírt biztonsági felülvizsgálatokat, vezetniük kell a szükséges nyilvántartásokat és dokumentációt, valamint gondoskodniuk kell a feltárt hibák mielőbbi kijavításáról.

Kiemelt szempont az is, hogy a veszélyessé vált eszközöket a javítás idején ne lehessen használni.

A játszótér biztonságáról a szülők is sokat megtudhatnak már egy rövid szemrevételezéssel. Érdemes megnézni, hogy a bejáratnál megtalálható-e a kötelező adattábla, illetve feltüntették-e rajta az üzemeltető nevét és elérhetőségét.

A játékok állapota szintén árulkodó lehet. Törött vagy sérült elemek, illetve hegyes és szúrós részek esetén célszerű azonnal jelezni a problémát az üzemeltetőnek. Ugyanez vonatkozik a sérült vagy hiányos gumiburkolatra is, amely növelheti az esések során bekövetkező sérülések kockázatát.
Amennyiben az üzemeltető a jelzés ellenére sem intézkedik, a problémát az NKFH ügyfélszolgálatán is be lehet jelenteni az ugyfelszolgalat@nkfh.gov.hu címen.

A hatóság az év második felében is folytatja az ellenőrzéseket. Az óvodai és iskolai nyári szünet után az intézményi játszóterek kerülnek nagyobb figyelem alá.

A vizsgálatok célja, hogy a tanév kezdetére a gyermekek által használt eszközök megfelelő állapotban legyenek, és az üzemeltetők teljesítsék valamennyi, a biztonságos működtetéshez kapcsolódó kötelezettségüket. Az NKFH szerint a rendszeres hatósági kontroll hozzájárulhat a baleseti kockázatok csökkentéséhez.

(Nyitóképünk illusztráció!)

Megírtuk azt is, hogy páratlan összefogással lett új játszótere a nógrádi iskolának, és ezen az 5 különleges tanösvényen a gyerekek sem unatkoznak.  Egy szombathelyi játszótéren pedig étolajjal kentek be egy csúszdát és több játszótéri eszközt.

Kapcsolódó
Láncfűrészes ámokfutók rongálták meg a Karancs-Medves legszebb játszóterét
Salgótarján polgármestere 300 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik