Farkasok támadtak egy juhállományra néhány héttel ezelőtt Kazincbarcika külterületén, értesült az esetről a 3700PontHu rendőrségi forrásból.
A támadás mindössze néhány száz méterre történt a város belterületétől
Az eset különösen azért figyelemre méltó, mert a támadás mindössze néhány száz méterre történt a város belterületétől, a Szabó Suzuki környékén található hétvégi házas területen. A környéken ráadásul nem kizárólag időszakosan tartózkodnak, többen életvitelszerűen is ott élnek.
Információink szerint a farkasok jelentős anyagi kárt okoztak az állatok gazdájának, csaknem egy tucatnyi jószágot öltek meg. Úgy tudjuk, hogy a bejelentést követően a rendőrök kezdetben maguk is kétkedve fogadták, hogy valóban farkastámadás történhetett ilyen közel Kazincbarcikához. A kételyeket azonban hamar eloszlatták a kamerafelvételek, ugyanis a támadást kamera rögzítette, a felvételeket pedig a rendőrök is megtekintették
– részletezték a bejegyzésükben, és kiemelték, hogy információik szerint végül nem indult rendőrségi eljárás. A farkas Magyarországon fokozottan védett állat, így elejtése, befogása vagy más módon történő zavarása szigorú természetvédelmi szabályokhoz kötött.
Észak-Magyarországon a farkas megjelenése nem példa nélküli, de ez az eset más
Az Északi-középhegységben az elmúlt években több alkalommal igazolták a faj jelenlétét, az Aggteleki Nemzeti Park területén is legalább öt farkasfalka él – nemrég ott már a hucul ménes csikóira támadtak a nagyragadozók.
A mostani eset azonban egészen más megvilágításba kerül attól, milyen közel történt Kazincbarcika lakott részéhez. Ez már nem egy távoli erdő mélye. A környéken emberek élnek, közlekednek, kutyát sétáltatnak, illetve haszonállatokat tartanak. Azonban nem pánikra, hanem odafigyelésre van szükség.
A farkas alapvetően kerüli az embert, de a környéken számítani lehet a megjelenésükre
Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a farkas alapvetően kerüli az embert, és egy ilyen eset önmagában nem jelenti azt, hogy közvetlen veszély fenyegetné a környéken élőket.
A történtek azonban arra mindenképpen felhívják a figyelmet, hogy Kazincbarcika közvetlen környezetében is számolni kellhet nagyragadozó megjelenésével, különösen a külterületi, erdőkhöz közeli részeken.
Mint arról beszámoltunk, közvetlen közelről videóztak le egy farkaskölyköt az Aggteleki Nemzeti Parkban, valamint arról is hírt adtunk farkasok támadtak muflonra az éjjel Mátrafüreden, a közkedvelt turistaúton.

