Az élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László már a hivatalba lépésekor megígérte, hogy a kormány betiltja a cirkuszi állatok szerepeltetését, az erről szóló rendelet csütörtök este jelent meg, írt a hvg.
A rendelkezés etikai és állatvédelmi aggályokra hivatkozik, ezért a jövő évtől megtiltja a felsorolt állatok cirkuszi menazsériába történő beszerzését, ott szaporítását, tartását, betanítását, bemutatását és cirkuszi előadás keretében való szerepeltetését.
A felsorolásban szerepel húszféle emlős, a madarak négy kategóriája és egyes hüllők
Kivételek a háziasított fajták: marhafélék, sertés, ló, szamár, kutya, macska, görény. Az állatokat a társulatok életük végéig megtarthatják, de nem szerepeltethetik. Amelyiknek a szaporítására van engedély, azt annak lejártáig kihasználhatják.
A miniszter ennek megfelelően módosította a vonatkozó miniszteri rendeletet is, amely a kormányrendelettel együtt 2027. január 1-én lép hatályba.
- tülkösszarvúak (Bovidae spp.) – a háziasított formák kivételével – családjába,
- zsiráffélék (Giraffidae spp.) családjába,
- jávorszarvasfélék (Alces spp.) nemzetségébe,
- vízilófélék (Hippopotamidae spp.) családjába,
- disznófélék (Suidae spp.) – a házi sertés (Sus scrofa domestica) kivételével – családjába,
- kis pandák (Ailurus spp.) nemzetségébe,
- kutyafélék (Canidae spp.) – a kutya (Canis lupus familiaris) kivételével – családjába,
- macskafélék (Felidae spp.) – a házi macska (Felis catus) kivételével – családjába,
- hiénafélék (Hyaenidae spp.) családjába,
- mosómedvefélék (Procyonidae spp.) családjába,
- menyétfélék (Mustelidae spp.) – a házi görény (Mustela putorius furo) kivételével – családjába,
- mongúzfélék (Herpestidae spp.) családjába,
- fókák (Pinnipedia spp.) öregcsaládjába,
- medvefélék (Ursidae spp.) családjába,
- kengurufélék (Macropodidae spp.) családjába,
- lófélék (Equidae spp.) – a házi ló (Equus caballus) és a szamár (Equus africanus asinus) kivételével – családjába,
- orrszarvúfélék (Rhinocerotidae spp.) családjába,
- tapírfélék (Tapiridae spp.) családjába,
- főemlősök (Primates spp.) rendjébe,
- elefántfélék (Elephantidae spp.) családjába,
- sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe,
- vágómadáralakúak (Accipitriformes) rendjébe,
- bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe,
- kazuárfélék (Casuariidae spp.) családjába, valamint
- a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló miniszteri rendeletben különösen és közepesen veszélyes állatnak minősített hüllők (Reptilia) osztályába tartozó faj egyedei és mindezek hibridjei.
Mint arról beszámoltunk, elefántokon segített az önkéntes magyar állatvédő a thai vadonban, valamint arról is írtunk, hogy több ezer állatot mentettek meg tavaly a fővárosi állatkertben.

