Virágzó vidékünk

Előbukkant egy új sziget a Dunából, rögtön térkövet is kapott

„Egy talpalatnyi sziget sem maradhat térkő nélkül” - különös akció zajlott Szentendrén.

A Szentendre belvárosával szemközt előbukkant új dunai sziget adta az ötletet egy szokatlan akcióhoz: a Szentendrei Dunavirág Társaság néhány négyzetméternyi térkővel, egy kenuval és némi humorral mutatta meg, hová vezethet a mindent leburkoló szemlélet.

Különös akcióval üzentek

A Duna alacsony vízállása miatt egy újabb földdarab mutatta meg magát a folyó közepén Szentendre belvárosával szemben. A Szentendrei Dunavirág Társaság pedig egy igazi „honfoglaló” akciót rendezett: térkövet pakoltak egy kenuba, áteveztek a szigetre, majd néhány négyzetméteren lerakták a burkolatot.

Persze csak átmenetileg.

A társaság Facebook-bejegyzésében egyfajta abszurd városfejlesztési projektként számolt be az akcióról. „Egy talpalatnyi sziget sem maradhat térkő nélkül!” – írták, hozzátéve, hogy ha már új földdarab jelent meg a folyó közepén, gyorsan birtokba is vették.

Görbe tükröt tartottak a térkövezés elé

Akciójuk egy szándékosan túlzó performansz volt. A térkövek lerakásával azt a jelenséget figurázták ki, amikor a burkolt felület valamilyen módon automatikusan a rendezettség, a fejlődés és a modernizáció jelképeként jelenik meg.

A humor mögött azonban komoly környezetvédelmi probléma húzódik meg. A nagy kiterjedésű burkolt felületek nyári időszakban tovább fokozhatják a városi hősziget-hatást, miközben a csapadékvíz számára is kevesebb lehetőség marad a talajba szivárogni. A szélsőségesebb, forróbb és szárazabb időjáráshoz való alkalmazkodás ezért egyre inkább a zöldfelületek megőrzését és bővítését helyezi előtérbe.

A társaság szerint különösen aktuális erről beszélni most, amikor Szentendrén is jól érzékelhető a Duna alacsony vízállásának következménye.

A történet azonban itt véget is ért. A társaság a fotók elkészítése után felszedte az összes térkövet, visszapakolta a kenuba, majd elszállította a helyszínről. A szigetet pedig meghagyták annak, ami: szigetnek.

Korábban írtunk már arról, hogy hogyan tisztíthatjuk meg a szennyezett térkövet és hogyan tüntessük el tartósan a gyomot a térkövek közül.

Kapcsolódó
Csapdába esett a vízimadár: folyónak nézte az aszfaltot
Az esőtől csillogó út megtévesztette.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik