Úgy újítják fel a soproni Hubertusz-kilátót, hogy előtte lebontják a meglévőt, írja a Kisalföld.
A lap cikke szerint három kilátópont újul meg az év során a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén, ebből a Várhely-kilátó már elkészült a tavasszal, Sopron egyik fő látványosság a Tűztorony mellett, a Károly-kilátó munkálatai is a végéhez közelednek. A harmadik, Hubertusz-kilátó felújítási munkálatai pedig most kezdődtek el.




Dr. Sándor Gyula a TAEG Zrt. vezérigazgatója a lap megkeresésére arról beszélt, a harmadik kilátó, mert „három a magyar igazság”, a mostani Hubertusz-kilátó helyén épül majd fel.
Ezt a soproni egyetemről 1956-ban Kanadába távozott hallgatók és tanáraik emlékének ajánlva az almamalterrel együttműködve, illetve a kanadai University of British Columbia Erdőmérnöki Karával közösen, azonos tervek alapján készül majd el itthon és a tengerentúlon egyaránt. Jelképezve a közös gyökereket, az Soproni Egyetemet jellemző összefogást
– fogalmazott.
Az Erdőmérnöki Kartól származó ötletet nem csak a TAEG Zrt. támogatja, hanem partnerként a Soproni Önkormányzatot és az Építési és Közlekedési Minisztériumon keresztül Magyarország Kormányát is sikerült a tervnek megnyerni.
A kilátó átadása október 23. körül várható.
Nemrég írtunk arról az építményről is, mely két éve még az Év Kilátója volt, mostanra viszont elkerülhetetlen lett a lebontása.

